Date:15 máj, 2017
A világ egyik legnagyobb logisztikai szakkiállítását rendezték meg május 9-12. között, melyen a BI-KA Logisztika Kft. önálló standdal vett részt. Az összesen 12 magyar kiállító közül jellemzően a vasúti és légi árumozgatás területéről érkeztek vállalatok, így a BI-KA Logisztika egyedüli, közúti áruszállítással foglalkozó magyar vállalatként volt jelen.
„Az eseményen való ottlét illeszkedik stratégiai célkitűzésünkhöz, miszerint, a regionális piacvezető szerep megtartása mellett, a nemzetközi terjeszkedésre fektetjük a hangsúlyt. Sikerként könyveltük el, hogy rengetegen érdeklődtek a standunknál, kollégáink folyamatosan tárgyaltak a négy napban. Azt még pontosan nem lehet tudni, hogy milyen volumenben hoz új üzleteket az esemény, ám annyi elmondható, hogy már a második napon érkeztek konkrét ajánlatkérések a magyar központunkba” – mondta Katkics Attila, üzletfejlesztési osztályvezető.
A Transport Logistic 2017 idén rekordszámú kiállítót és résztvevőt vonzott, 62 országból 2162 kiállító képviseltette magát, ami 5,4%-kal több a 2015-ös jelenléthez képest. Németország után Hollandiából, Olaszországból, Belgiumból és Franciaországból érkezett a legtöbb kiállító. A látogatók száma 9%-kal emelkedett a két évvel korábbihoz képest, 120 országból 60 ezer látogató volt kíváncsi a 115 ezer négyzetméteren megrendezett neves logisztika eseményre.
Szeretne többet tudni szolgáltatásainkról? Kérjen ajánlatot!

Székhely: 5000 Szolnok, Városmajor u. 23.
Telefon: 06-56/524-050
Email: info@bi-ka.hu
Budapesti iroda: 1095 Budapest, Soroksári út 138-142.
Ajánlott oldalak:
www.adversum.hu
www.mobileclinic.hu
