Kamionhúzás a Szolnok Napja legerősebb embere versenyen

Date:05 szept, 2016

Kamionhúzás a Szolnok Napja legerősebb embere versenyen

Szeptember 3-án, szombaton, a Szolnok Napja rendezvényhez kapcsolódóan került sor a már hagyományosnak számító erősember versenyre. Összesen 9 versenyző mérte össze erejét a különböző számokban, mely során nem csak az embert próbáló súlyokkal, hanem a tűző napsütéssel is meg kellett küzdeniük.

Elsőként az Apolló nyomással „melegítettek be” a résztvevők, akik közül a legerősebb az eddigi szolnoki rekordot megdöntve, egy 155 kg-os rudat is a feje felé tudott emelni. Ezt követően az erős embereknek egy súlyokkal megpakolt csomagtartójú személyautót kellett tartaniuk időre, meg kellett birkózniuk a klasszikus traktorgumi forgatással, illetve a kőgolyó-pakolással is. A leglátványosabb versenyszám azonban kétségkívül a BI-KA kamion-húzás volt, melyet – a gépkocsivezető kis rásegítésével J – végül néhány vállalkozó szellemű kisgyermek is kipróbált.

A nap győztese végül a korábbi címvédő, Bíró Sándor lett, de természetesen minden résztvevő gazdagodott 1-1 BI-KA ajándékcsomaggal és serleggel. Ezúton is gratulálunk nekik a nem mindennapi teljesítményhez!

strong

Szeretne többet tudni szolgáltatásainkról? Kérjen ajánlatot!