Jubileumi megjelenés az MLBKT Kongresszuson

Date:16 nov, 2016

Jubileumi megjelenés az MLBKT Kongresszuson

A BI-KA jóvoltából forralt bor és sült gesztenye is várta az érdeklődőket

A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság 2016. november 9-11. között 24. alkalommal rendezte meg az ellátási lánc menedzsmenttel foglalkozó vállalati szakemberek, logisztikai, beszerzési, termelési vezetők legnagyobb hazai találkozóját. Az „Ütemváltás – Ipar 4.0 a logisztikában és a beszerzésben” című három napos esemény ezúttal a siófoki Hotel Azúrban került megrendezésre, érdekes szakmai előadásokkal és kerekasztal-beszélgetésekkel.

Vállalatunk, a BI-KA Logisztika Kft. a korábbi évekhez hasonlóan ismét Hivatalos Szállítóként segítette a rendezvény sikeres lebonyolítását, emellett a 25. évforduló alkalmából dupla standdal is megjelent a rendezvényen. Itt többek között kávé, könyvsarok, ügyességi játék és a BI-KA színeiben pompázó macaronok is várták az érdeklődőket. A résztvevők körében nagy sikert aratott vállalatunk szerda esti programja is, mely során a Hotel parkolójában egy 12 tonnás BI-KA kamion mellett kínáltunk forralt bort és sült gesztenyét, a jármű platóján pedig finom pálinkák vártak kóstolásra.

Bízunk benne, hogy a Kongresszus résztvevői idén is új értékes üzleti kapcsolatokkal és hasznos információkkal térhettek haza a rendezvényről.

Forró drót játék is várta az érdeklődőket a BI-KA standnál

A parkolóban pálinka, forralt bor és sült gesztenye kóstolására nyílt lehetőség

Szeretne többet tudni szolgáltatásainkról? Kérjen ajánlatot!