Date:17 máj, 2018
Az új járművek – flottafejlesztési stratégiánk soron következő lépéseként – meglévő flottánk korszerűsítését szolgálják, illetve az eddigieknél költséghatékonyabb és környezetkímélőbb fuvarozást tesznek lehetővé. Az új hajtáslánccal szerelt, egyenként 500 lóerős MAN vonatatók magasabb teljesítmény leadására képesek, mint elődei. Az új eszközök nagyobb hatékonyságuknak köszönhetően kisebb erőbefektetéssel nagyobb árutömeg mozgatására alkalmasak, így hosszútávon alacsonyabb fogyasztást és költséghatékonyabb, környezettudatosabb szállítást tesznek lehetővé.
Új vontatóink rendkívül jól felszereltek: komplex közlekedésbiztonsági csomag segíti a pilóta munkáját, amely többek között tartalmaz sávelhagyásra figyelmeztető rendszert, retardert azaz motorfékező nyomaték-szabályozó rendszert és vészfékasszisztenst is, de a járművezető kényelmét és biztonságát egyebek mellett állóklíma is szolgálja.
Vállalatunk büszke, hogy a már pár napja Európa útjain látható, legújabb vontatóival az eddigieknél még költséghatékonyabb megoldásokat tud kínálni partnerei számára, valamint újabb eszközeivel a legmodernebb technikai felkészültség mellett maximálisan ki tudja szolgálni megbízói igényeit.
Szeretne többet tudni szolgáltatásainkról? Kérjen ajánlatot!
Székhely: 5000 Szolnok, Városmajor u. 23.
Telefon: 06-56/524-050
Email: info@bi-ka.hu
Budapesti iroda: 1095 Budapest, Soroksári út 138-142.
Ajánlott oldalak:
www.adversum.hu
www.mobileclinic.hu