2016. május 19-én került sor a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) tisztújító ülésére, mely során az összesen 21 jelölt közül kerültek ki a következő időszak tisztségviselői.
Az MLBKT elnökségét kétévente, közgyűlés keretében választják meg. Az idei jelöltek között számos kiváló logisztikai szakember, köztük Gál István, a BI-KA Logisztika Kft. projektmenedzsere is szerepelt, akit a szavazatok alapján a 2016-2018-as időszakra az MLBKT elnökségi tagjává választották.
Gál István Logisztikai Magiszter, GS1 Vonalkód Szakértő több mint egy évtizedes szakmai tapasztalattal rendelkezik a raktárlogisztika és a vasúti szállítmányozás területén. A BI-KA Logisztika Kft-nél 2001. óta tölt be különböző pozíciókat. Fő feladatait raktárlogisztikai, vasúti szállítmányozási, illetve üzletfejlesztési projektek jelentik, de logisztikai tanácsadásokban is aktívan közreműködik.
Elnökségi tagként célja, hogy segítse az olyan, fejlesztésre szoruló területek előtérbe kerülését, mint a környezettudatos logisztikai megoldások, a katasztrófalogisztika, a kombinált szállítási megoldások, valamint az iparvágányok reaktiválása, üzemeltetése. Fontosnak tartja a jövő logisztikusainak képzését is, így a felsőoktatási intézményekben tartott előadások mellett a középiskolákban is nagy hangsúlyt kíván helyezni a szakma népszerűsítésére.
Ezúton is gratulálunk az újonnan megválasztott elnökség tagjainak és eredményes munkát kívánunk nekik az elkövetkezendő két évre.
Szeretne többet tudni szolgáltatásainkról? Kérjen ajánlatot!