Örömmel számolunk be arról, hogy Nagy nyári rajzverseny – a jövő kamionja pályázat győztesei és díjazottjai megkapták nyereményeiket, ajándékaikat.
A nagy értékű sportszerutalványok, a szolnoki Szegő Gábor Általános Iskolába 1.b. osztályába, valamint a tapolcai Kertvárosi Óvoda, Szivárvány Tagintézményének Sün Balázs csoportjába kerültek Liza és Merse győzelmével.
A szolnoki székhelyünkön tartott ünnepélyes díjátadón ügyvezetőnk, Szécsi Gabriella adta át a díjat Lizának; Mersének, Angelikának, Enikőnek, Leventének és Gábornak pedig kollégáink juttatták el megérdemelt nyereményüket.
A Nagy nyári rajzversenyt Katkics Attila, üzletfejlesztési osztályvezető, a pályázat ötletgazdájának gondolataival zárjuk: „Nem számítottunk rá, de óriási örömmel tölt el minket, hogy ennyien részt vettek a pályázatban, valamilyen formában. Egész pontosan 248 pályázat érkezett be, amelyekre valamivel több, mint 5000 szavazatot kaptak a pályázók egy hónap leforgása alatt. A verseny kiírásakor kiemelt szempont volt, hogy a kihangsúlyozzuk a környezetvédelem, a környezettudatos gondolkodás fontosságát, a gyerekek pedig nagyon kreatívan ragadták meg a témát. A nagy sikerre való tekintettel már elkezdtük előkészíteni a jövő évi pályázatunkat is, amely társadalmi felelősségvállalás szempontjából legalább ilyen fontos témát fog feldolgozni, és bízunk benne, hogy a gyerekeket is az ideihez hasonló rajzokra inspirálja majd!
Az átadásokról készült képeket megtekinthetik vállalatunk hivatalos Facebook oldalán.
Szeretne többet tudni szolgáltatásainkról? Kérjen ajánlatot!