Koronavírus tájékoztató

2021.02.15.

Koronavírus tájékoztató

 

Tisztelt Partnereink!

Ezúton tájékoztatjuk Önöket a környező országokban érvénybe lépett, új vírusmutációval kapcsolatban meghozott intézkedésekről:

Németország:

2021. február 14-től amennyiben a közúti áruszállítást végző hivatásos gépjárművezető a németországi belépését megelőző 10 napban az új vírusmutációval érintett területeken tartózkodott, illetve tranzitban áthaladt, úgy esetében az einreiseanmeldung.de honlapon való regisztráció szükséges, illetve csak negatív teszttel léphet be az ország területére. Az új vírusmutációval érintett területek: Szlovákia, Csehország, Ausztria – Tirol tartomány (kivéve a kelet-tiroli Lienz politikai körzetet, Jungholz községet, valamint a Riss-völgyet, Vomp és Eben am Achensee községet).

Csehország:

2021. február 14-én éjféltől Csehország negatív COVID-19 tesztet követel meg minden olyan hivatásos gépjárművezetőtől, aki tranzit céllal halad át Csehországon, az úti célja pedig Németország. A cseh hatóságok 36 óránál nem régebbi negatív Covid-19 tesztet követelnek, elfogadják mind a PCR, mind a gyors antigén tesztek eredményét, feltéve, hogy akkreditált laboratórium végezte azokat.

Ausztria:        

Negatív COVID-19 tesztet követel meg minden olyan hivatásos gépjárművezetőtől, aki Tirolban tartózkodott, vagy azon át tranzitált, az úti célja pedig Németország.

Szlovákia (nem hivatalos forrásból származó hír, tartalom egyeztetés alatt):

2021. február 15-től mindenkinek, aki Szlovákiába érkezik, 14 napos karanténba kell vonulnia, az ingázó munkavállalókat ez az intézkedés nem érinti, ha negatív PCR-tesztet tudnak felmutatni.

Felhívjuk figyelmüket, hogy az újonnan bevezetett korlátozások kapcsán a hivatalos előírások és a gyakorlati tapasztalatok eltérhetnek egymástól; valamint mindig fennáll a lehetősége annak, hogy a meghozott intézkedések befolyásolhatják a szállítások kimenetelét és a megszokott tranzitidő változását.

Vállalatunk továbbra is folyamatosan, fennakadások nélkül végzi szolgáltatásnyújtását és mindent elkövet Megbízói teljes körű kiszolgálása érdekében!

Kérjük tisztelt Megbízóink rugalmasságát és együttműködését a helyzet rendeződéséig!

Köszönettel,

a BI-KA Logisztika Kft. Csapata

15.02.2021

SITUATION UPDATE – CORONAVIRUS

Dear esteemed Business Partners,

This is to inform you about the measures taken in the neighboring countries in connection with the new COVID mutation.

Germany:

Effective 14.02.2021, if the driver was in or transited any of the areas affected by the new virus mutation within the last 10 days prior to his entry into Germany, registration on the einreiseanmeldung.de website is required and is only able to enter with a negative test. Areas affected by the new virus mutation: Slovakia, Czech Republic, Austria – Province of Tyrol (except the Lienz political district of East Tyrol, the municipality of Jungholz and the Riss Valley, the municipalities of Vomp and Eben am Achensee).

Czech Republic:

From midnight on 14 February 2021, the Czech Republic will require a negative COVID-19 test from all professional drivers passing through the Czech Republic with destination Germany. The Czech authorities require a negative Covid-19 test not older than 36 hours, accepting the results of both PCR and rapid antigen tests, provided that they have been performed by an accredited laboratory.

Austria:

The country requires a negative COVID-19 test from all professional drivers who have been in or in transit through Tyrol and whose destination is Germany.

Slovakia (news from unofficial sources, content under investigation):

From 15 February 2021, everyone who arrives in Slovakia must enter quarantine for 14 days, commuters will not be affected by this measure if they can show a negative PCR test.

Please note that official regulations and practical experience may differ with regard to newly introduced restrictions; and there is always the possibility that the measures taken may affect the outcome of the actual shipping of goods and changes in normal transit times.

Our company continues to provide its services continuously, without interruptions and does everything to ensure the full service towards our Business Partners.

We ask for your flexibility and cooperation until the situation is resolved.

The team of BI-KA Logisztika Kft

—————————————————————————————————————————————–

2020.12.17.

Koronavírus tájékoztató

Tisztelt Partnereink!

Az elmúlt napokban újabb korlátozásokat vezettek be Európa országai, amelyek az áruk szabad áramlását egyelőre nem veszélyeztetik.

Csehországban december 18-án újra visszatér az éjjeli kijárási tilalom; Szerbiában negatív teszt hiányában karantén vár a Szerbiába személyforgalomban belépőkre, a teherforgalomban közlekedőket a szabály nem érinti.

Németországban az ismét romló járványügyi adatok miatt december 16-tól január 10-ig csak a mindennapi élethez elengedhetetlen cikkeket árusító boltok tarthatnak nyitva.

Hollandiában december 15-től kijárási tilalommal járó, legalább 5 hétig tartó rendkívüli intézkedések léptek érvénybe. A teherfuvarozást a szabályok közvetlenül nem érintik, de az 5 hetes „bezárkózás” miatt a hollandiai le- és felrakókkal előzetesen ajánlott egyeztetni!

Felhívjuk figyelmüket, hogy az újonnan bevezetett korlátozások kapcsán mindig fennáll a lehetősége annak, hogy a megtett intézkedések befolyásolhatják a szállítási lehetőségeket. Kérjük, hogy kiemelt figyelemmel kezeljék az áru átvétellel kapcsolatos lehetőségeket és még az áru felrakodása előtt tájékozódjanak arról, hogy a küldemény címzettje fogadhatja-e az árut.

Köszönjük együttműködésüket!

A BI-KA Logisztika Kft. Csapata

17.12.2020

SITUATION UPDATE – CORONAVIRUS

Dear esteemed Business Partners!

In recent days, new restrictions have been introduced by European countries that do not yet hinder the free movement of goods.

In the Czech Republic, the night curfew will return on the 18th of December. In the absence of a negative test in Serbia, those entering Serbia for passenger traffic are quarantined, and those traveling in freight traffic are not affected by the rule.

In Germany, due to the extrapolation of the virus, only shops selling essential items for everyday life will be open from the 16th of  December to 10th of January.

In the Netherlands, emergency measures with a curfew lasting at least 5 weeks came into force on the 15th of December. Freight transport is not directly affected by the rules, but due to the 5-week lock-down, it is recommended to consult with the Dutch shippers / receivers in advance!

Please note that with regard to the newly introduced restrictions, there is always the possibility that the measures taken may affect transport services. Please pay special attention to the possibilities of receiving the goods and find out before the goods are loaded whether the consignee can receive the goods.

Thank you for your cooperation!

The team of BI-KA Logisztika Kft.


2020.11.09.

Koronavírus tájékoztató

Tisztelt Partnereink!

2020. november 6-tól kezdődően, 22:00 és 05:00 óra között időszakban kijárási tilalmat vezetnek be Olaszország teljes területén, továbbá Lombardia, Piemont, Valle d’Aosta, valamint Calabria tartomány lezárásra kerül.

Információk alapján, a tavasszal bevezetésre került intézkedésekhez hasonlóan, a korlátozás továbbra sem érinti az áruk áramlását, azonban esetleges fennakadásokra mindig számítanunk kell. Ennek kivédésére – mint már korábban is kértük Önöket – törekedjenek arra, hogy vállalatunk Kapcsolattartói részére a lehető legrövidebb időn belül adjanak információt tervezett rakodásaikról, továbbá az áruk mozgását illetően legyenek tekintettel az esetleges torlódásokból adódó várakozási idők meghosszabbodására, illetve a nem várt lezárásokra.

Munkatársaink továbbra is törekednek arra, hogy a tőlünk megszokott gondossággal kezeljük a várakozási idők miatt kialakult kellemetlenségeket!

Kérjük együttműködésüket!

A BI-KA Csapata


2020.10.26.

Koronavírus tájékoztató

Tisztelt Partnereink!

A szlovák kormány új járványügyi intézkedések bevezetéséről döntött 2020. október 22-én a járvány további terjedésének megakadályozása érdekében, ezért országos tesztelést valamint november 1-ig tartó általános kijárási tilalom bevezetését rendelték el.

Az egész országot érintő tesztelésre az elkövetkező két hétvégén kerül sor a fertőzésekkel legjobban érintett körzetekben (Turdossin, Námeszto, Alsókbin, Bártfa). A folyamat során Szlovákia teljes lakosságának tesztelése választási körzetek szerint felállított, közel ötezer tesztelési ponton, ingyenesen, gyors tesztekkel történik. Azon személyeknek, akiknek  a tesztje pozitív eredménnyel zárul, 10 napos kötelező házi karantént jelent.

A határon történő tesztelésről az október 26-án ülésező Központi Válságstáb hozott döntést, amelynek eredményei még nem kerültek közlésre. Az előzetes tervek szerint az első országos COVID-szűrést (október 30. – november 1.) követően, a határátkelőkön is bevezetik a tesztelést. A Szlovákia területére belépőknek két hétnél nem régebbi negatív teszt-eredménnyel (PCR, vagy antigén) kell rendelkezniük, amelyet elvégeztethet: külföldön (dokumentummal igazoltan), magán-laboratóriumban vagy közvetlenül a határon (antigén teszt).

Az előzetes tervek szerint az intézkedés a tranzitforgalmat is érinti majd, hiszen a tesztelési kötelezettség az átmenő/tranzit forgalomra is kiterjed.

A szlovák kormány által bevezetett, tranzitforgalmat is érintő intézkedéseknek beláthatatlan következményei lehetnek az áruforgalomra vonatkozóan, így felhívjuk tisztelt megbízóink figyelmét, hogy a szlovák export – import viszonylatokon, valamint több tranzit ország esetében is számoljanak késésekkel, időbeli eltolódásokkal.

Figyelmükbe ajánljuk a Külgazdasági és Külügyminisztérium Konzuli Szolgálatának hivatalos, a szlovák intézkedések tekintetében is folyamatosan frissített tájékoztató portálját:

Külgazdasági és Külügyminisztérium, Konzuli Szolgálat – Utazási tanácsok (Szlovákia)

Megértésüket köszönjük!

A BI-KA Csapata


 

2020.09.11.

Koronavírus tájékoztató

Tisztelt Partnereink!

A vállalat Menedzsmentje és a krízis hatékonyabb kezelése miatt felállított válságcsapat továbbra is törekszik arra, hogy a percről percre változó körülményekre való tekintettel, a lehető legjobb döntéseket hozza meg a társaság mind a munkavállalók, mind az üzleti partnerek érdekében.

Amit vállalatunk elkövetett a zavartalan üzletmenet érdekében:

  • Pandémiás tervünket aktualizáltuk, a koronavírus kezdetekor kialakított munkacsoport továbbra is aktívan gyűjti az információkat a járványhelyzetről és a várható előrejelzésekről, védőeszközeink készletezve vannak jelenleg is.
  • Külön akció csoportunk továbbra is kapcsolatban áll a szakmai egyesületekkel, hogy mindig a legfrissebb, leghitelesebb információkkal szolgáljunk Partnereink számára, támogatva őket a döntéshozatalban.
  • Az irodákban a biztonságos munkavégzés feltételei biztosítottak az egészségvédelmi szabályok szigorú betartása mellett.
  • A gépjárművezető és raktáros munkatársakat óvintézkedési tanácsokkal láttuk el és a szükséges védőeszközöket biztosítottuk számukra. Gépjárművezetőinket útjuk során folyamatosan nyomon követjük, csak szigorú kontroll és irányított haladás mellett teljesíthetnek munkavégzést. Raktáros munkatársaink biztonsága érdekében, műszakváltás alkalmával, komplett fertőtlenítést hajtunk végre; idegen személy nem léphet be raktárunk területére, az idegen teherjárművek csak jóváhagyott ki- és berakodási idősávot közvetlenül megelőzően léphetnek be a telephelyünkre.
  • Az üzletmenet folytonossága érdekében, az Ügyfélkapcsolati munkatársak továbbra is a megszokott munkaidő beosztás szerint állnak a Partnerek rendelkezésére.
  • Vállalatunk továbbra is mindent elkövet Megbízói teljes körű kiszolgálása érdekében, ezért folyamatosan dolgozunk alternatív megoldásokon a palettás áruk tekintetében.

Kérjük, mindig hiteles forrásból tájékozódjanak az aktuális eseményekről!

Vállalatunk továbbra is mindent elkövet Megbízói teljes körű kiszolgálása érdekében!

a BI-KA Csapata

11.09.2020.

SITUATION UPDATE – CORONAVIRUS

Dear esteemed Business Partners,

The management of BI-KA has called a task force to life in line of the efficient handling of the crisis and to take best possible actions despite of the ever-changing circumstances in favor of the company, our employees and our business partners.

Our actions in favor of an uninterrupted service:

  • We have installed a separate team of experts to liaise with the Union in order to retrieve news as soon as possible which are than available to our business partners to support their decisions.
  • We have reviewed our pandemic plan and our team of experts is gathering constantly news and we are well settled with personal protection equipment.
  • All our offices are safe and are well prepared to follow strict rules of working along these critical times.
  • We have supplied our drivers with personal protective equipment and advises on precautionary measures. We are monitoring their whereabout closely and they are only allowed to work under closest supervision. We are disinfecting all of our warehouses at the time of shift changes, entry only allowed for our personnel. Non-BI-KA Logistics vehicles (trucks) are only allowed to enter our yards at the time of loading and are forced to leave within the shortest possible time.
  • For the service continuity your account managers are at your disposal according to their known schedules.
  • We are still doing our best to cope with your requirements and to support your business with complex services and to offer alternative ways and modes of transport.

Please make sure to retrieve news from reliable sources.

Yours sincerely,

the Team of BI-KA Logistic Hungary


2020. 08.31.

Tisztelt Partnereink!

2020. szeptember 1-én lép hatályba a járványügyi készültségi időszak utazási korlátozásairól szóló 408/2020. (VIII. 30.) Korm. rendelet.

A rendelet hatálya nem terjed ki a teherforgalomban történő határátlépésre, de amennyiben a gépjárművezető személyforgalomban tér haza, akkor a rendeletet rá is alkalmazni kell!

Rendelet teljes szövege elérhető a Magyar Közlönyben.


 

2020.05.19.

Tisztelt Partnereink!

Az alábbi linkre kattintva friss információkat nyerhetnek az egyes határátkelő helyek valós idejű forgalmáról, az ott felmerülő várakozási időkről, illetve az átkelőkön való egyéb tapasztalásokról:

https://covid-19.sixfold.com/

 


 

2020.04.28.

A Magyar Szállítmányozók Szövetsége kérdőíves felmérés segítségével térképezte fel a járványhelyzet szállítmányozási piacot érintő hatásait.

A Szövetség MTI részére eljuttatott sajtóközleménye a linkre kattintva olvasható:

MSZSZ sajtóközlemény a járvány szállítmányozásra gyakorolt hatásairól 2020.04.28.

 


2020.03.31.

Koronavírus tájékoztató

Tisztelt Partnereink!

Szakmai egyesületi hírek alapján tájékoztatjuk Önöket a legfrissebb hírekről:

BELFÖLDI HÍREK

Sofőr-karantén információk:

2020. március 28. 00 óra 00 perctől a magyarországi úticéllal teherforgalomban érkező magyar állampolgárok esetében nem kell elrendelni az országos tisztifőorvos vonatkozó határozatában megfogalmazott hatósági házi karantént.

A személyforgalomban érkezők, valamint magyarországi úticéllal teherforgalomban, vasúti-, légi-, vízi közlekedésben érkező külföldi állampolgárok és a tranzit forgalom esetében követendő eljárásban változás nem történt.

Magyar-szlovák határinformációk:

Négy újabb átkelő is megnyitásra kerül 2020. április 1-jén 06:00-tól a tehergépjármű forgalom számára azzal a megkötéssel, hogy tranzit forgalom nem bonyolítható, az átlépés csupán a két ország valamelyikébe irányuló szállítás célra engedélyezett.

Megnyitásra kerülő határátkelők:

  • Vámosszabadi,
  • Somoskőújfalu,
  • Bánréve,
  • Sátoraljaújhely

KÜLFÖLDI HÍREK

Oroszország

  1. március 30-tól április 3-ig az országban munkaszünet lesz, amely a szállításokra nem érinti.

Köszönjük, hogy ebben a megpróbáltatásokkal teli időszakban is biztatnak bennünket és megértéssel fogadják információinkat, kéréseinket!

Továbbra is mindent elkövetünk Megbízóink teljes körű kiszolgálása érdekében! Köszönjük bizalmukat!

a BI-KA Csapata


 

2020.03.27.

Koronavírus tájékoztató

Tisztelt Partnereink!

Az elmúlt napok és hetek mindenki számára új, eddig még ismeretlen helyzetet teremtettek az élet minden terén, így a munka világában és az üzleti kapcsolatokban egyaránt.

A BI-KA Logisztika Kft. Csapata a kialakult helyzetben közös feladatának tekinti, hogy az új megbízói igényekre reagálva és azokhoz rugalmasan alkalmazkodva, továbbra is fenntartsa ügyfelei bizalmát!

Saját gépjárműflottát üzemeltető és saját gépjárművezetői állománnyal rendelkező logisztikai szolgáltatóként jelenleg abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a tevékenységünk továbbra is működhet, a mi feladatunk ebben a pandémiás időszakban kiemelt, sőt létfontosságú. A munkánkat jelen helyzetben egyben küldetésünknek is tekintjük, hiszen a lakosság folyamatos ellátásának biztosítása egyértelműen a mi kezünkben is van.

Az elmúlt időszakban, Partnereink bizalmának köszönhetően, számos fuvarfeladat teljesítésével hozzájárulhattunk az ellátási lánc akadálytalan működéséhez: nyers-és alapanyagok érkeztek általunk a termelő egységekbe és a gyártószalagokra, élelmiszer pótlásáról gondoskodtunk gépjárművezetőink jóvoltából, hogy az áruházak polcain elegendő termék álljon a vásárlók rendelkezésére.

A nemzetközi események tükrében és a változásokhoz alkalmazkodva, Csapatunk folyamatosan a lehető legjobb megoldásokkal állt Partnerei rendelkezésére, számos alternatív megoldást is kínálva.

Köszönjük, hogy ebben a megpróbáltatásokkal teli időszakban is biztatnak minket, Munkatársainkat és megértéssel fogadják információinkat, kéréseinket!

Továbbra is mindent elkövetünk Megbízóink teljes körű kiszolgálása érdekében! Köszönjük bizalmukat!

a BI-KA Csapata

27.03.2020.

SITUATION UPDATE – CORONAVIRUS

Dear esteemed Business Partners,

We all have faced unknown situations along the last days and weeks in every field of our lives.

It is our first priority to keep the confidence, to respond to new demands and to adopt to the changing needs of our business partners.

Being a logistics service provider acting also as a carrier – with an own fleet, manned with own drivers – we are in a fortunate situation as despite of the pandemic, we are fully operational. This as such is vital as we are up and running, moreover it is our mission now to serve the country.

Recently and thanks to the trust of our business partners, we have had the chance to complete several freight tasks and to be an integral part of supply chains by moving raw materials for production, to deliver supply by our drivers to shelves at disposal for the public.

In view of the local events our team is at the disposal of our partners, by complying to the changes offering a broad variety of alternatives.

We would like to thank you for your support, being open to listen to information received from our staff. We are still doing our very best to serve our customers – thank you for your trust.

The team of BI-KA Logistic, Hungary

2020.03.23.

Koronavírus tájékoztató

Tisztelt Partnereink!

A vállalat Menedzsmentje és a krízis hatékonyabb kezelése miatt felállított válságcsapat továbbra is törekszik arra, hogy a percről percre változó körülményekre való tekintettel, a lehető legjobb döntéseket hozza meg a társaság mind a munkavállalók, mind az üzleti partnerek érdekében.

Amit vállalatunk elkövetett a zavartalan üzletmenet érdekében:

  • Vállalatunk a koronavírus okozta helyzet megfelelő kezelésére munkacsoportot állított fel, amelynek feladata, azon szabályok és eljárásrendek kidolgozása, amelyeket jelen helyzetben alkalmazni szükséges munkavállalók, a megbízók és az ő partnereik munkavállalói egészségének megóvása érdekében.
  • Külön akció csoportot állítottunk fel a szakmai egyesületekkel való kapcsolattartás biztosítására, hogy mindig a legfrissebb, leghitelesebb információkkal szolgáljunk Partnereink számára, segítve őket a döntéshozatalban.
  • A BI-KA Logisztika Kft. szem előtt tartva mind az irodai, mind a gépjárművezető munkatársak egészségét és figyelembe véve a Magyarország Kormánya általi rendelkezéseket, március 16. napjától kezdődően elrendelte az irodai munkavállalóinak otthoni munkavégzését.
  • A vállalatunk a gépjárművezetőit óvintézkedési tanácsokkal látta el és a szükséges védőeszközöket biztosítottuk számukra. Útjuk során folyamatosan nyomon követjük őket, csak szigorú kontroll és irányított haladás mellett teljesíthetnek munkavégzést.
  • Az üzletmenet folytonossága érdekében, az Ügyfélkapcsolati munkatársak továbbra is a megszokott munkaidő beosztás szerint állnak a Partnerek rendelkezésére.
  • Vállalatunk továbbra is mindent elkövet Megbízói teljes körű kiszolgálása érdekében, ennek érdekében alternatív megoldásokat dolgozunk ki a palettás áruk tekintetében.

Kérjük, mindig hiteles forrásból tájékozódjanak az aktuális eseményekről!

Vállalatunk továbbra is mindent elkövet Megbízói teljes körű kiszolgálása érdekében!

a BI-KA Csapata

23.03.2020.

SITUATION UPDATE – CORONAVIRUS

Dear esteemed Business Partners,

The management of BI-KA has called a task force to life in line of the efficient handling of the crisis and to take best possible actions despite of the ever-changing circumstances in favor of the company, our employees and our business partners.

Our actions in favor of an uninterrupted service:

  • We have installed a unit in charge of preparing necessary rules and procedures which shall be used along the COVID-19 situation by our employees, our customers and third parties.
  • We have installed a separate team of experts to liaise with the Union in order to retrieve news as soon as possible which are than available to our business partners to support their decisions.
  • Considering the health of our office staff as well as our drivers resp. taking into account the provisions of the Hungarian Government, we have decided to order home office work for our office personnel effective 16.03.2020.
  • We have supplied our drivers with personal protective equipment and advises on precautionary measures. We are monitoring their whereabout closely and they are only allowed to work under closest supervision.
  • For the service continuity your account managers are at your disposal according to their known schedules.
  • We are still doing our best to cope with your requirements and to support your business with complex services and to offer alternative ways and modes of transport.

Please make sure to retrieve news from reliable sources.

Yours sincerely,

the Team of BI-KA Logistic Hungary


 

2020.03.19.

Koronavírus tájékoztató

 

Tisztelt Partnereink!

Szakmai egyesületi hírek alapján tájékoztatjuk Önöket a legfrissebb hírekről:

BELFÖLDI HÍREK

Osztrák-magyar határok

Lakatos Tibor a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs központi ügyeletének vezetője a 2020. március 18-i sajtótájékoztatón elmondta, hogy Hegyeshalmon kívül megindították a teherforgalmat Kópházán és Rábafüzesnél. Az ORFK tájékoztatása alapján az ITM írásban jelezte az MKFE-nek, hogy Kópháza és Rábafüzes mellett átmenetileg a soproni határátkelőhely is megnyitásra került a teherforgalom előtt.

Magyar Közút Úthálózatvédelmi Osztályának tájékoztatója

Mivel a határátkelőkre és tranzitfolyosókra vonatkozó helyzet akár óráról órára változhat, a benyújtott kérelmeket csak az aznapi, legfeljebb a másnap hajnali közlekedésre adják ki, pénteken pedig a hétvégi és a hétfő hajnali órákra.

Tekintettel a folyamatosan változó feltételekre, nem tudják garantálni, hogy a kiadott engedéllyel az adott határon közlekedni tud majd a jármű, ezért kérik, hogy minden esetben előzetesen tájékozódjanak az aktuális helyzetről

NEMZETKÖZI HÍREK

 Szlovákia

A szlovákiai teherforgalom számára ajánlott útvonalak és határátkelők térképe elérhető: www.minv.sk

Ausztria 

Ausztria csütörtöktől (március 19., 00:00 órától) visszaállította a határellenőrzést a német-osztrák határszakaszon is.

Olaszország

A nemzetközi áruszállítás továbbra is engedélyezett Olaszországban. A gépjárművezetőknek a szokásos iratokon felül egy felelősségvállaló nyilatkozatot (Öntanúsítás) kell kitölteniük. A nyilatkozat mindkét oldala kitöltendő, gépkocsivezető tartsa magánál!

Franciaország

Franciaországban kijárási tilalmat rendeltek el, amely alól kivételt képeznek azok, akik nyomós okkal rendelkeznek. Ebbe a kategóriába tartozik az árufuvarozás is, amely alól akkor mentesül a gépjárművezető. Nyilatkozat kitöltési kötelezettség kizárólag a francia állampolgárok részére előírás. A külföldi állampolgárságú áruszállításban tevékenykedő járművezetőknek ilyen kötelezettségük nincs.

Lengyelország

Továbbra is működik a határokon az ellenőrzés, de a bevezetett (karantén) szabályok a nemzetközi áruszállításra és a gépkocsivezetőkre nem vonatkoznak. A Lengyelországba belépő tehergépjárművezetőknek ki kell tölteniük egy formanyomtatványt, A gyorsabb határátlépés érdekében ezeket határ elérése előtt ki kell tülteniük. A határokon a várakozási idő jelentősen megnövekedett!

Egészségügyi ellenőrzésre a határátkelőhelyeken is sor kerül. Azok a sofőrök, akiknek a testhőmérséklete meghaladja a 38 fokot, automatikusan orvosi vizsgálaton esnek át, és nem tudják folytatni a vezetést.

A nemzetközi áruszállításban dolgozók vezetési és pihenőidőre vonatkozó szabályainak könnyítései március 18. és április 16. között érvényesek, az alábbiak szerint:

  • A napivezetési idő nem haladhatja meg a 11 órát.
  • A hetivezetési idő nem haladhatja meg a 60 órát.
  • A teljes vezetési idő az egymást követő kéthetes időszakalatt nem haladhatja meg a 96 órát.
  • 5 óra 30 percvezetési periódus után a járművezetőnek legalább 45 perc folyamatos szünetet köteles tartani.

A hosszabb vezetési idő (9-11 óra) miatt a napi és a heti pihenőidő szabályokban nincs változás.

Ukrajna 

Nincsenek további szigorítások, az életbe léptetett intézkedések nem érintik az áruszállítást.

Fehéroroszország

Fehéroroszország Közlekedési Minisztériuma meghatározta azokat a pihenő, étkezési és tankolási helyeket, amelyeket a Belorusz Köztársaság területén tranzitforgalmat végző járművek vezetői használhatnak. A rendelkezés 2020. március 19-én 00:00 órától lépett hatályba és betartását az illetékes hatóságok szigorúan ellenőrzik.

Lettország, Litvánia, Észtország 

Visszaállították a határellenőrzéseket, de a bevezetett korlátozások nem vonatkoznak a nemzetközi közúti áruszállításban részt vevő járművek vezetőire és személyzetére.
Ugyanakkor Észtországban a belépés előtt kötelező kitölteni egy űrlapot.

Oroszországi Föderáció 

További korlátozásokat vezettek be a beutazások engedélyezésében, de ez a nemzetközi közúti áruszállításban részt vevő járművek vezetőit nem érinti. Fehéroroszország irányából is beléphetnek a kamionok. A vízumok kiadása a konzulátuson ismét zavartalan (orosz és fehérorosz egyaránt).

A kölcsönös és hatékony együttműködés érdekében tisztelettel kérjük Önöket a felrakodási időket és felrakodási napokat érintő, rugalmas hozzáállásra. Vállalatunk továbbra mindent elkövet Megbízói teljes körű kiszolgálása érdekében!

Kérjük, folyamatban lévő fuvarfeladataikról tájékozódjanak Ügyfélmenedzserüknél!

Együttműködésüket megköszönve, üdvözlettel:

a BI-KA Csapata

19.03.2020.

SITUATION UPDATE – CORONAVIRUS

Dear esteemed Business Partners,

With reference to Union news, we are pleased to inform you about the domestic and international transit situation as follows.

Domestic News (Hungary)

Austrian-Hungarian borders

According to Tibor Lakatos, duty officer of the Operative Board in charge of the COVID-19 defense has announced along the daily press conference on the 18th of March, that asides Hegyeshalom also Kópháza and Rábafüzes are open for the international road freight traffic. Furthermore, and according to the information of the Hungarian Police, The Ministry for Innovation and Technology has confirmed, that also the border crossing point Sopron has been opened for the international road freight traffic.

Announcement of the Hungarian Public Road Nonprofit Pte Ltd Co.

As the border and transit route situation is changing rapidly permissions are only valid up to latest next day early morning following the day of issuance. Permissions issued on Friday remain valid until Monday early morning. Due to constantly changing conditions drivers are asked to check actual situation as there is no guarantee given, that border will remain open for transit until the truck will reach the designated crossing point.

International News

Slovakia

Suggested transit routes and border crossings related to Slovakia can be reviewed at: www.minv.sk

Austria

Austria has reintroduced border controls at the German-Austrian borders as of 00:00 19.03.2020.

Italy

International transports are still permitted. Driver is obliged to file (both sides) and carry a certificate of responsibility (self-testification).

France

France has declared curfew, exempted are people with telling argument, amongst others also drivers. To file a self-testification is only mandatory for French citizens, there is no obligation in place against foreign drivers.

Poland

Border controls are still in place, longer waiting times to be expected, however the introduced quarantine is not valid against drivers. Trucks entering Poland are requested to file a declaration – suggesting to file the declaration prior the arrival to the border to speed up the crossing. Health checks are in place. Drivers with a temperature exceeding 38 Celsius degrees will be examined and banned to proceed the journey.

Driving time restrictions will be lifted between 18.03. and 16.04. as follows: daily driving time cannot exceed 11 hours, weekly driving time cannot exceed 60 hours, driving time for two consecutive weeks cannot exceed 96 hours. Following 5,5 hours driving time a rest of 45 minutes is mandatory.

Ukraine

No further restrictions introduced. Restrictions in place do not hinder international transports.

Belorussia

Belorussian Government has introduced a designated transit route with nominated fuel and rest stations for the international transit, in place as of 19.03, controlled by the authorities.

Latvia, Lithuania and Estonia

Re-introduction of the border controls in place, however no ban nor restriction in place against international transport. Only Estonia is requesting a self-assessment prior the entry.Russian Federation

Further restrictions have been called to life, however none of these are restricting the international transport of goods. Also, the entry via Belorussia is allowed. Visa applications are processed at the consulates without any delay (Russia and Belorussia).

BI-KA will do its utmost to cope with your requirements and to support your needs, however for the sake of a forthcoming good cooperation we ask for your support and cooperation, especially in regards of the flexible pick-up times and days concerning your freight.

Please feel free to receive information about your actual order from your account managers.

Yours sincerely,

The team of BI-KA Logistic, Hungary


2020.03.18.

Koronavírus tájékoztató 2.

Tisztelt Partnereink!

Szakmai egyesületi hírek alapján tájékoztatjuk Önöket a legfrissebb hírekről:

BELFÖLDI HÍREK

A működő határátkelőhelyek és tranzitútvonalak az alábbi linken elérhetők:

https://www.google.com/maps/d/u/0/viewer?mid=1TTwJysYGATqZNRi3NuP6B6_tYmxVF1JO&ll=46.8792096704558%2C19.139890087725803&z=7

  • 93 kilométeres torlódás alakult ki Rajkánál magyar belépésre várva

Bár a szlovák-magyar határon Rajkánál van kijelölve a járványügyi tranzitútvonal beléptető pontja, 2020. március 18-án délelőtt azt tapasztaltuk, hogy a gyakorlatban Rajkánál nem történt beléptetés Magyarországra (a szlovák oldalon), így 93 kilométer hosszú sor torlódott fel, melynek vége már Csehországban, Brno alatt tartott. Az átkelés a délutáni órákban két sávon indult meg, a beléptetés üteme felgyorsult.

  • Hegyeshalomnál torlódás alakult ki

Az M1-es autópálya hegyeshalmi határátlépési pontjánál 2020. március 18-án reggel már közel 10 kilométeres torlódás alakult ki a kilépő oldalon, a határátkelőn lelassult az áthaladás. A rendőrség kérte az Ausztria irányába személyforgalomban közlekedő magyar állampolgárokat, hogy válasszanak másik határátlépési pontot, amely a személyforgalom számára nyitva van.

  • Azonnali intézkedést kért az MKFE az Operatív Törzs és az ORFK, valamint az illetékes tárcák vezetőitől

Felszólalt az MKFE a magyarországi határok áruszállítási célú átjárhatóságának helyreállítása érdekében, mert a jelenlegi korlátozott működés veszélybe sodorta az ellátás fenntarthatóságát. A magyar határokon tapasztalt korlátozások ellentétesek az Európai Bizottság által kért gyakorlattal, amely különös figyelmet és határmenti koordinációt kér a tagállamok részéről az áruszállítás biztonságának megőrzése érdekében.

  • Belépés Magyarországra Nyugat-Európa felől

Magyarországra Nyugat-Európából jelenleg csak három határátkelőn lehet belépni: Rajkánál (Szlovákia), Hegyeshalomnál (Ausztria) és Letenyénél (Horvátország). Az itt beérkező külföldi gépjárművek csak a kijelölt tranzitútvonalon haladhatnak tovább.

  • Kőszeg, Bucsu és Rábafüzes határátkelőknél lehetséges az átlépés

A Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara legújabb tájékoztatása szerint a Magyarországra árut szállító tehergépjárművek Kőszeg, Bucsu és Rábafüzes határátkelőknél ismét átléphetik a határt.

NEMZETKÖZI HÍREK

Oroszország

Oroszországban belépési tilalom van, de az áruszállítás szabad. Az Orosz Föderáció ideiglenesen korlátozza a külföldi állampolgárok és a hontalan személyek belépését március 18-tól május 1-ig. A belépési korlátozások nem vonatkoznak a teherforgalomra és gépjárművezetőkre.

A kölcsönös és hatékony együttműködés érdekében tisztelettel kérjük Önöket a felrakodási időket és felrakodási napokat érintő, rugalmas hozzáállásra. Vállalatunk továbbra mindent elkövet Megbízói teljes körű kiszolgálása érdekében!

Kérjük, folyamatban lévő fuvarfeladataikról tájékozódjanak Ügyfélmenedzserüknél!

Együttműködésüket megköszönve, üdvözlettel:

a BI-KA Csapata

18.03.2020.

SITUATION UPDATE – CORONAVIRUS 2

Dear esteemed Business Partners,

With reference to Union news, we are pleased to inform you about the domestic and international transit situation as follows.

Domestic News (Hungary)

Border crossing points and designated transit routes:

https://www.google.com/maps/d/u/0/viewer?mid=1TTwJysYGATqZNRi3NuP6B6_tYmxVF1JO&ll=46.8792096704558%2C19.139890087725803&z=7

Queue of 93 kms at border crossing point Rajka (SK/HU)

Despite of the fact that Rajka has been nominated as the designated entry point of the humanitarian transit route, we have experienced that it was not possible to cross the border and to enter Hungary today morning. The end of this queue reached below Brno, into Czech territory. Entry was only possible from today afternoon, passing is allowed on two lanes, continuously.

Congestion at Hegyeshalom border crossing (AT/HU)

At the border to Austria, direction Hungary a queue of over 10 kms detected already in the morning, long waiting times occurred. The Hungarian Police asked all Hungarian citizens to choose different border crossings.

Immediate actions requested from the Operative Board and the Hungarian Police by the Hungarian Road Transport Association

The Hungarian Road Transport Association has requested the recovery of the situation as currently the supply has been endangered. The restrictions at the borders of Hungary are opposite to the efforts of the European Commission.

Entry to Hungary from Western Europe

Hungary is only accessible via 3 border crossing points: Rajka (SK), Hegyeshalom (AT) and Letenye (HR). All vehicles entering Hungary are only allowed to use the designated humanitarian transit routes.

Kőszeg, Bucsu and Rábafüzes are also open for transports to Hungary

According to the Chamber of Commerce of Vas county, Hungary is again accessible via the above-mentioned borders for HGVs with Hungarian destination.

International News

Russia

Russia has declared to close borders; however, transport of goods is still unaffected. The Russian Federation is restricting the entry of foreign citizens and stateless people starting 18.03 until 01.05.2020. The entry restriction does not apply for international transport.

BI-KA will do its utmost to cope with your requirements and to support your needs, however for the sake of a forthcoming good cooperation we ask for your support and cooperation, especially in regards of the flexible pick-up times and days concerning your freight.

Please feel free to receive information about your actual order from your account managers.

Yours sincerely,

The team of BI-KA Logistic, Hungary

2020.03.18.

Koronavírus tájékoztató

Tisztelt Partnereink!

Szakmai egyesületi hírek alapján tájékoztatjuk Önöket a legfrissebb hírekről:

BELFÖLDI HÍREK

Az Operatív Törzs közúti fuvarozással kapcsolatos állásfoglalása (2020. 03. 17.)

A Kormány mai bejelentésének megfelelően Magyarország schengeni külső és belső határai 2020. március 17-én 00.00 órától a személyforgalom előtt lezárásra kerülnek, az erről szóló nemzetközi egyeztetések zajlanak, így a jövőben főszabályként csak a magyar állampolgárok és a velük együtt utazó közeli hozzátartozói (lehet külföldi állampolgár is) léphetnek be az ország területére.

A fentiek alapján Magyarország államhatárainak átlépése az alábbiak szerint biztosított:

A magyarországi rendeltetési helyekre érkező, illetve azokról induló, valamint a tranzitforgalomban résztvevő áruszállító tehergépjárművek korlátozás nélkül átléphetik az államhatárt és közlekedhetnek, kivételt csak az Olaszországból, Kínából, Dél-Koreából, Iránból és Izraelből érkező járművek képeznek. Jellemzően Olaszország felől érkeznek járművek, azok közlekedésére a következők az irányadók. A többi négy országokból érkező járművek egyedi elbírálásra kerülnek.

A tranzitforgalomban a kijelölt magyar-horvát, szlovén és osztrák határállomásokról az Olaszországból érkező járművek 10 percenként, 15-ös csoportokban haladhatnak a kijelölt humanitárius útvonalakon. Csak a kijelölt pihenőhelyeken/üzemanyag töltő állomásokon állhatnak meg. A járműveket a Rendőrség matricával látja el. A vezetőfülkében csak a járművezető tartózkodhat, utast nem szállíthat. Magyarország területét a közlekedési szabályok betartása mellett a lehető legrövidebb időn belül el kell hagyni. Kilépéskor a Rendőrség gyorsított eljárást alkalmaz.

A kijelölt magyar-horvát, szlovén és osztrák határállomásokról magyarországi célállomásra közlekedéskor, amennyiben az olasz feladási helyről érkező gépjárművet magyar állampolgár vezeti, akkor a kijelölt humanitárius korridorok valamelyiket használva a rendeltetési helyre történő megérkezéskor a fuvarokmányok intézése után a gépkocsivezetőnek 14 napos házi karanténba kell vonulnia. A 14 napon belül következő, új fuvarfeladatot csak akkor vállalhat, ha magán a koronavírus tüneteit nem érzékeli. Ebben az esetben a megrakott járművel, az átvett fuvarokmányok birtokában a kijelölt humanitárius korridorok valamelyikén, a kijelölt pihenőhelyek/üzemanyagtöltők használatának lehetőségével Magyarországot a közlekedési szabályok betartásával a lehető legrövidebb időn belül el kell hagyni.

Amennyiben az Olaszországból érkező, magyarországi célállomásra érkező járművet nem magyar állampolgárságú gépkocsivezető vezeti, akkor a magyar-horvát, szlovén, osztrák határállomásról a közlekedési szabályok betartása mellett a kijelölt humanitárius korridorok valamelyikét használva kell a rendeltetési helyet elérni. A gépkocsit megfelelő mennyiségű védőfelszereléssel (kesztyű és maszk), valamint fertőtlenítőszerrel kell ellátni a fuvarfeladat előtt. A gépjárművezetővel csak a szükséges mértékű személyes kontaktusra kerüljön sor a megfelelő védőeszközök alkalmazása mellett. Az egyszer használatos kesztyűket minden alkalmazás után cserélni kell. A fuvarokmányok átadásakor a gépjárművezető és az ügyintéző nem érintkezhet. A feladó/fogadó vállalkozásoknak egyeztetni kell az alkalmazandó eljárásokról, eszközökről. A gépkocsivezető a rakodásban nem vehet részt, lehetőleg tartózkodjon a fülkében. Az áruelhelyezésről, a rakomány rögzítéséről a felrakást követően a gépjárművezető önállóan győződjön meg. Az ügyintéző egy időben csak egy gépkocsival foglalkozhat. A gépjárművezető tartson a fülkében fertőtlenítő szert és rendszeresen alkalmazza azt az általa megérintett kezelőszervek, berendezések fertőtlenítésére.

Magyar fuvarozók az áruszállítási tevékenységet illetően:

  • magyar állampolgárságú járművezetők esetén a COVID-19 fertőzés gyanújának megállapítása esetén a járművezető kijelölt karanténban kerül elhelyezésre.
  • amennyiben a veszélyeztetett területről érkezik a járművezető és a COVID-19 fertőzés gyanúja nem állapítható meg, úgy az áru lerakását elvégezheti, ezt követően köteles lakóhelyén vagy tartózkodási helyén otthoni járványügyi megfigyelésnek (a továbbiakban: hatósági házi karantén) alávetni magát 14 napra.

A magyar járművezető a hatósági házi karantén kötelező 14 napos tartama alatt abban az esetben vállalhat újra gépkocsivezetői munkát, ha a biztonságos vezetésre képes állapotban lévőnek tartja magát, nem tapasztalja magán a betegség tüneteit és ezt munkáltatója is így ítéli meg.

Fentiek teljesülése estén is csak abban az esetben hagyhatja el a számára kijelölt karantén helyszínét, ha erről az illetékes járványügyi hatóságot értesíti, (határozatot hozó járási hivatal) és a felrakó helyről az országot az egyébként tranzit útvonalként kijelölt úton, legfeljebb az azon megjelölt üzemanyagtöltő állomást igénybe véve hagyja el.

Működő határátkelőhelyek és tranzitútvonalak

Link: https://www.google.com/maps/d/u/0/viewer?mid=1TTwJysYGATqZNRi3NuP6B6_tYmxVF1JO&ll=46.8792096704558%2C19.139890087725803&z=7

 

NEMZETKÖZI HÍREK

Spanyolország

A korábban meghozott intézkedések mellett a spanyol kormány bejelentette, hogy március 17-től a határok zárva vannak. Mentesülnek a spanyol állampolgárok, a spanyol lakosok, és bárki, aki igazolja a vis maior esetét. Spanyolországban is ideiglenes és teljes toleranciát hirdetett a járművezetők vezetési és pihenőidejének betartására vonatkozóan, minden áruféleségre. Az árufuvarozás továbbra is mentesül a gazdasági tevékenység és az ellátási lánc garantálása érdekében.

Csehország:

A cseh-lengyel és a cseh-német határokon kötelező testhőmérséklet mérést vezetett be a cseh hatóság – többnyire mindenkit meg is mérnek -, ezrét a határátlépés ideje nagyban megnőtt, torlósára kell számítani. A nemzetközi árutovábbítást továbbra sem érintik a korlátozások, de csak a nagyobb határátkelőhelyeket lehet igénybe venni:

Svájc

Március 17-től a belépés Olaszországból, Franciaországból, Németországból és Ausztriából csak a svájci állampolgároknak és svájci lakosoknak megengedett. A nemzetközi áruszállítás és tranzit továbbra is megengedett!

Németország

A kamionstop tartományi hatáskörben történő feloldásáról (hétvégi és ünnepnapi kamionstop) eddig a következő tartományok döntöttek azon gépjárművek számára, amelyek higiéniai eszközöket és tartós élelmiszereket szállítanak: Bajorország, Észak-Rajna-Vesztfália, Szászország és Alsó Szászország. Az áruforgalom továbbra is zavartalanul haladhat.

Horvátország

Karantént rendelnek el minden külföldi gépjárművezetőre, aki a következő országokból érkezik: Olaszország, Kína, Dél-Korea, Hongkong, Japán, Szingapúr, Malaysia, Bahrein, Irán, Németország, Franciaország, Svájc, Spanyolország, Ausztria, Egyesült Királyság, Hollandia, Svédország és Szlovénia Bela Krajina vidéke. A gépjárművezetőket figyelmeztetik a határon, hogy visszafordulhatnak a karantén elkerülése érdekében. Ezen kívül részleges lezárásokra kell számítani a horvát-szerb határon.

Bulgária:

2020. március 18-án 00:00 órától megtiltják a belépést a Bolgár Köztársaság területére a következő országokból érkező személyeknek: Kína, Irán, Banglades, India, Maldív-szigetek, Nepál, Sri Lanka, Spanyolország, Olaszország, Észak- Korea, Dél- Korea, Egyesült Királyság, Németország, Franciaország, Svájc, Hollandia. A bolgár állampolgárok és az országban hosszú ideje állandó tartózkodási hellyel rendelkezők és családjaik kivételt képeznek. A felsorolt országokból érkező kamionsofőrök számára meghatározandó speciális eljárásrendről egészségügyi miniszteri rendelet fog gondoskodni.

Portugália

Március 16-án 23:00 órától április 15-én 12:00 óráig Portugália visszaállítja a határellenőrzést. A szárazföldi határokon a közúti forgalmat leállították. A nemzetközi árufuvarozás, a határmenti ingázás és a sürgősségi járművek mentesítettek a korlátozás alól. Csak a következő fő határátkelők átjárhatók Spanyolország felé: Quintanilha, Tui, Vilar Formoso, Elvas, Castro Marim, Vila Verde de Raia (Chaves), Monfortinho (Castelo Branco), Marvão (Portalegre) és Vila Verde de Ficalho (Beja).

EGYÉB TAPASZTALATOK

  • Hosszú kamionsor torlódott fel Pozsonynál, a határ szlovák oldalán. A járművek magyarországi belépésre várnak.
  • 4 – 5 kilométeres kamionsor torlódott fel Röszkénél, a határ mindkét oldalán.
  • Számos román gépjárművet nem engedtek át a határon Magyarországra.
  • Szlovákia irányából csak Rajka és Tornyosnémeti határátkelő engedi be a teherjárműveket Magyarországra. Azon gépjárművezető, aki más határátkelőn lép ki az országból, visszafelé Rajka és Tornyosnémeti határátkelőn kell beérkeznie. Jelenleg minden gépjárművezetőre alkalmazzák a 14 napos karantén határozatot.
  • A gépjárművezetők számára elrendelt karantént a tapasztalatok alapján nem csak az Olaszország felől érkezőkre alkalmazzák.
  • A 14 napos karanténra és az alóli mentességre vonatkozóan egyelőre még nincs kialakult gyakorlat, ennek pontos menetéről aktív egyeztetések folynak a szakmai egyesületek részéről.

A kölcsönös és hatékony együttműködés érdekében tisztelettel kérjük Önöket a felrakodási időket és felrakodási napokat érintő, rugalmas hozzáállásra. Vállalatunk továbbra mindent elkövet Megbízói teljes körű kiszolgálása érdekében!

Kérjük, folyamatban lévő fuvarfeladataikról tájékozódjanak Ügyfélmenedzserüknél!

Együttműködésüket megköszönve, üdvözlettel:

a BI-KA Csapata

18.03.2020.

SITUATION UPDATE – CORONAVIRUS

Dear esteemed Business Partners,

With reference to Union news, we are pleased to inform you about the domestic and international transit situation as follows.

Domestic News (Hungary)

The statement of the Operative Board concerning road transportation (17.03.2020):

According to the announcement of the Hungarian Government, Schengen and EU borders are going to be closed for passenger traffic as of 00:00 17.03.2020. Despite the ongoing international harmonization, as a main rule, only Hungarian citizens and their closest relatives (may be not Hungarian citizen) will be permitted entry.

According to above, Hungarian state borders can be crossed as follows:

Trucks with Hungarian loading or unloading places or trucks on transit are free to cross borders without any limitation, except trucks with Italian, Chinese, South Korean, Iranian or Israelian origin (loading place). Typically, we talk about trucks with Italian origins, so in their case following rules will apply, in case of the rest of the listed countries individual judgement will be made.

Trucks from Italy, crossing borders from Croatia, Slovenia or Austria will receive entry permission each 10 minutes and will need to use the designated humanitarian transit routes in convoys of app. 15 trucks. They will only be allowed to stop at designated parking areas or use designated fuel stations. Trucks will be labeled accordingly by the Hungarian Police. The cabin can only be manned by the driver, no travelers allowed. Trucks will need to leave Hungary within the shortest possible time. In case of their exit, Hungarian Police will use a fast lane process.

In case of a Hungarian unloading place and in case of Hungarian crew (HU driver), trucks crossing borders from Croatia, Slovenia or Austria will need to take the designated humanitarian transit route to the unloading place. Following the unloading and the hand-over of the documents, the driver will need to start a 14 days home based isolation. He will only be allowed to commence any further loading within these 14 days, in case he is well, not showing any symptoms of Coronavirus. In such cases, after loading with the corresponding freight documents on board he will need to use the designated humanitarian transit routes to leave Hungary, within the shortest possible time using only designated parking areas and/or fuel stations.

In case of a Hungarian unloading place and in case of foreign crew (no HU driver), trucks crossing borders from Croatia, Slovenia or Austria will need to take the designated humanitarian transit route to the unloading place. The truck has to be equipped with personal protection equipment (facemasks, disposable rubber gloves and disinfectant) prior the journey. The contact to driver has to be limited and the usage of personal protection equipment is mandatory. Rubber gloves have to be exchanged once used furthermore no personal contact is allowed. The loading/unloading place has to be prepared for the reception and has to be prepared with the necessary processes and measures. The driver is not allowed to be present at the loading/unloading and will need to stay in the cabin, if possible. Once the cargo allocation on the truck platform has been done, driver will need to examine and arrange fixing, if possible, alone. It is only allowed to process one truck at a time (by the loading/unloading place). The driver is asked to make regular use of the disinfectant and to clean any surface he might have contaminated.

The process in regards of Hungarian haulier companies:

  • Hungarian drivers showing symptoms of COVID-19 will be ordered quarantine (assigned quarantine)
  • Hungarian drivers coming from polluted areas, showing no symptoms of COVID-19 will be permitted to proceed to unload and will be ordered home based isolation for a period of 14 days (official home quarantine)

A Hungarian driver being ordered home based isolation is only allowed to resume work within these 14 days in case not showing any symptoms, feeling well and being able to work which has to be confirmed by his employer.

Further to above, he is only allowed to leave his home-based isolation in case of giving notice to the assigned epidemic bureau (resoluting township) and leaving Hungary via the designated transit route using only the assigned fuel stations.

Border crossing points and designated transit routes:

Link: https://www.google.com/maps/d/u/0/viewer?mid=1TTwJysYGATqZNRi3NuP6B6_tYmxVF1JO&ll=46.8792096704558%2C19.139890087725803&z=7

International News

Spain

In addition to previous actions taken, the Spanish Government has announced the closure of its borders as of 17.03. Travel ban will be waived for Spanish citizens, residents and everybody proving force majeure. Spain has waived driving time restrictions for all type of goods. The transit of goods is still exempted from any kind of bans in favor of the economy and to safeguard supply.

Czech Republic

Mandatory temperature controls are in place at the Czech-Polish and Czech-German borders, traffic jams and longer crossing times occur. Transit of goods is still uninterrupted, however only main borers are accessible.

Switzerland

Entry from Italy, France, Germany and Austria is only allowed for Swiss citizens and residents, as of 17.03. International transport is still uninterrupted.

Germany

Weekend driving ban restrictions lifted for trucks carrying hygienic products and food in Bavaria, NRW, Saxony and Lower Saxony. The transport of goods in general is still uninterrupted.

Croatia

Quarantine will be ordered to all foreign drivers arriving from the following countries: Italy, China, South Korea, Hong Kong, Japan, Singapore, Malaysia, Bahrein, Iran, Germany, France, Switzerland, Spain, Austria, the UK, the Netherlands, Sweden, Slovenia (Bela Krajina area). Drivers will be warned, that they may return prior crossing in order to avoid quarantine. Furthermore, partial lockdowns are expected at the Croatian-Serbian border line.

Bulgaria

Entry ban in place as of 18.03 00:00 for travelers from China, Iran, Bangladesh, India, Maldives, Nepal, Sri Lanka, Spain, Italy, North Korea, South Korea, the UK, the Netherlands, Germany, France and Switzerland. Exempted are Bulgarian citizens, long-term residents and their families. The Health Minister is going to announce mandatory regulations against drivers arriving from above territories.

Portugal

Portugal has restituted border controls between the 16th of March and the 15th of April. Transit thru road border crossings has been banned, exempted are international transport, commute and urgency vehicles. Only following borders are operational direction Spain: Quintanilha, Tui, Vilar Formoso, Elvas, Castro Marim, Vila Verde de Raia (Chaves), Monfortinho (Castelo Branco), Marvão (Portalegre) and Vila Verde de Ficalho (Beja).

Further observations

  • Long queues of trucks near Bratislava, at the Slovakian side. Trucks are waiting for entry to Hungary. Functioning inbound borders for international transport are Rajka and Tornyosnémeti. Trucks exiting at a different border are only allowed to enter thru above crossings. The 14 days quarantine is applied to all entering drivers.
  • 4-5 kilometers of queues (trucks) at the border crossing HU-SRB (Röszke), on both sides.
  • entry denied to several Romanian trucks.
  • experience shows, that quarantine is not only applied against drivers coming from Italy.
  • there are ongoing discussions with the Union as there is no general practice in place to support leaving the 14 days home based isolation.

BI-KA will do its utmost to cope with your requirements and to support your needs, however for the sake of a forthcoming good cooperation we ask for your support and cooperation, especially in regards of the flexible pick-up times and days concerning your freight.

Please feel free to receive information about your actual order from your account managers

Yours sincerely,

The team of BI-KA Logistic, Hungary


 

2020.03.17.

Koronavírus tájékoztató

Tisztelt Partnereink!

Szakmai egyesületi hírek alapján tájékoztatjuk Önöket a legfrissebb hírekről:

Csehország

A cseh közlekedési tárca ideiglenes és teljes toleranciát hirdetett a járművezetők vezetési és pihenőidejének betartására vonatkozóan, minden áruféleségre. A mentesítés 2020. március 16-án 00.00 órától hatályos, 30 napra.

A nemzetközi árutovábbítást továbbra sem érintik a korlátozások, de csak a nagyobb határátkelőhelyeket lehet igénybe venni: osztrák-cseh határ: Dolní Dvořiště, České Velenice, Hatě Mikulov; német-cseh határ: Strážný, Pomezí n.O., Rozvadov, Folmava, Žel. Ruda, Krásný Les, H.Sv. Šebestiána. A kamionstop ideiglenesen (visszavonásig) felfüggesztve!

Szlovákia

A kamionos közlekedést – az ellátás folyamatos biztosítása érdekében továbbra nem korlátozzák.

Ausztria

Az IRU tájékoztatása szerint 2020. április 3-ig felfüggesztették a hétvégi közlekedési korlátozásokat. Ausztria a beutazási tilalmi listára felvette Nagy-Britanniát, Hollandiát, Oroszországot és Ukrajnát is, és március 17-től leállítja az ezekből az országokból érkező légi járatokat. A közlemény szerint ezekből az országokból csak azok léphetnek be, akik vállalják a kéthetes karantént, vagy érvényes orvosi igazolást mutatnak be arról, hogy egészségesek. A tranzitban közlekedőknek „megállás nélkül” kell végighajtaniuk Ausztrián.

Ausztriában ideiglenes és teljes toleranciát hirdettek a járművezetők vezetési és pihenőidejének betartására vonatkozóan, minden áruféleségre 2020. március 16. és április 14. között.

Németország

Németországban is ideiglenes visszaállították a határellenőrzéseket. Az áruforgalom továbbra is zavartalanul haladhat.

Szlovénia:

Szlovénia megtiltotta az országba történő belépést a tranzitban közlekedő nehéztehergépjárművek (7,5 tonna fölött) részére. Olaszország felől kizárólag a szlovén fel- és lerakóhellyel rendelkező tehergépkocsik, illetve postai küldeményeket, gyógyszert, védőeszközöket szállító vagy orvosi ellátást kiszolgáló, jótékonysági, segítségnyújtáshoz kapcsolódó fuvarozók léphetnek be.

Görögország

Árufuvarozás: árufuvarozást kiszolgáló kompok továbbra is közlekedhetnek. A szárazföldi áruszállítást és gépjárművezetőket nem érintik az intézkedések, illetve a 14 napos karantén sem.

Szerbia

Óvintézkedésként Szerbiában 44 határt zártak le a forgalom előtt, a fuvarozókat arra kérik, hogy a megmaradt határátkelőket vegyék igénybe. A leginkább fertőzött területekről érkező külföldi állampolgárokra vonatkozó tiltás nem vonatkozik a tehergépkocsi sofőrökre, akiknek 12 óra áll rendelkezésére, hogy a belépést követően 12 órán belül elhagyják Szerbia területét.

Románia

Romániában a 3,5 t feletti teherfuvarozás mentesül a Románia területére való belépésről szóló, a március 8-i CNSSU határozatban előírt forgalmi korlátozások alól, a külföldi gépjárművezetőknek pedig csak akkor szükséges karanténba vonulniuk, ha Olaszországból érkeznek (további korlátozott országok: Kína, Irán, Dél-Korea).

Spanyolország

Elrendelték a közlekedési korlátozások (kamionstop) felfüggesztését és ideiglenes és teljes toleranciát hirdettek a járművezetők vezetési és pihenőidejének betartására vonatkozóan, minden áruféleségre visszamenőleges hatállyal, 2020. március 10-től azon gépjárművezetők esetében, akik Spanyolország érintett területein jártak.

Belgium

A belga közlekedési miniszter ideiglenes és teljes toleranciát hirdetett az élelmiszer, gyógyszer és létfontosságú áruféleségek szállításában részt vevő járművezetők vezetési és pihenőidejének betartására vonatkozóan, az 561⁄2006 EU rendelet 14. cikkének (2) bekezdése alapján, 5 napig, 2020 március 14. 00:01-től március 18. 23:59-ig

Lettország

Lettországba személygépkocsival bejuthatnak külföldiek és a nemzetközi áruszállítás továbbra is lehetséges. Az áruforgalomra a korlátozó intézkedések nem lesznek hatással.

Észtország

Észtországba keddtől (március 17-től) nem léphetnek be külföldiek. Miután a nemzetközi szállítás továbbra is szabad, a szállítást végzők beléphetnek az országba, ha tünetmentesek.

Litvánia

Ideiglenes határellenőrzést vezettek be a lengyel és a lett határátkelőkön, és két hetes karantént rendeltek el. Lerakodás céljával be lehet lépni az országba, ha az ellátáshoz szükséges áruféleségeket szállít a gépjármű.

Norvégia

Norvégia március 16-tól bezárta kikötőit és repülőtereit, de a norvég állampolgárok hazatérhetnek. A nemzetközi áruforgalom nem lesz korlátozva.

Svédország

A svéd közlekedési hatóság engedélyezi a vezetési és pihenőidőktől való átmeneti eltérést. A napi pihenőidőnél változás, hogy a 9 órás pihenőt (csökkentett napi pihenőidő) akár a hét minden napján ki lehet venni. Minden héten legalább 24 óra csökkentett heti pihenőidőt kell tölteni, két hetente nem kötelező a 45 órás pihenő (rendszeres heti pihenőidő) megtartása. A felsorolt pihenőidős szabályok betartása mellett nincs korlátozva a napi, heti, kétheti vezetési idő.

Belorusszia

A korlátozó intézkedések továbbra sem érintik az áruforgalmat. Kivételt képeznek az Olaszországból és többi korlátozott országból érkező gépjárművezetők, akiken tesztet hajtanak végre, amely eredménye 12 órán belül készül el.

Ukrajna

Az ukrán fél tájékoztatása szerint változás lép életbe a határforgalomban a magyar-ukrán viszonylatú közúti határátkelőhelyeken 2020. március 16-án magyar idő szerint 23 órától előreláthatólag 2020. április 3-ig. Az ukrán hatóságok ideiglenesen betiltják az Ukrajnába történő belépést a külföldi, valamint a hontalan utasok számára. Nem érinti a korlátozás az áruszállító tehergépjárművek vezetőit és személyzetét.

A kölcsönös és hatékony együttműködés érdekében tisztelettel kérjük Önöket a felrakodási időket és felrakodási napokat érintő, rugalmas hozzáállásra. Vállalatunk továbbra mindent elkövet Megbízói teljes körű kiszolgálása érdekében!

Kérjük, folyamatban lévő fuvarfeladataikról tájékozódjanak Ügyfélmenedzserüknél!

Együttműködésüket megköszönve, üdvözlettel:

a BI-KA Csapata

17.03.2020.

SITUATION UPDATE – CORONAVIRUS

Dear esteemed Business Partners,

With reference to Union news, we are pleased to inform you about the transit situation as follows.

Czech Republic

The Czech Ministri for Transport has waived the driving time restrictions, incl. weekend ban for all type of goods starting 16.03.2020 for a definite period of time, being 30 days.

International transit is still uninterrupted, however only mayor border crossing points are operational (AT-CZ border: Dolní Dvořiště, České Velenice, Hatě Mikulov; AT-DE border: Strážný, Pomezí n.O., Rozvadov, Folmava, Žel. Ruda, Krásný Les, H.Sv. Šebestiána).

Slovakia

In order to safeguard supply, no restrictions apply against HGV traffic, neither loco, nor transit.

Austria

According to IRU – World Transport Organization – weekend driving ban has been waived until 03.04.2020. Austria has extended the list of banned countries, namely with the UK, the Netherlands, Russia and Ukraine and prohibits air traffic from these countries as well. According to the aforesaid announcement only travelers accepting a two weeks long isolation or are able to prove with a valid health certificate that they are not infected will be granted admission. Transit thru Austria is possible, however only nonstop transit is allowed. Driving time restrictions has been waived for all type of goods between 16.03 and 14.04.2020.

Germany

Border controls have been installed, however transit of goods is still uninterrupted.

Slovenia

Slovenia has banned the entry for HGVs beyond 7,5 tons gwt. From Italy, only vehicles with Slovenian loading or unloading places resp. vehicles carrying mail, pharmaceuticals, personal protection equipment or humanitarian aid are allowed to pass.

Greece

Cargo ferries are still operational. Road carriage is up and running, no restrictions apply again drivers, no isolation.

Serbia

44 border crossing points have been closed temporarily. Haulage companies are asked to use the remaining borders. No restrictions against drivers – even not against the one’s from the most polluted areas in Europe -, however only 12 hours are available to cross the country in transit.

Romania

HGV’s above 3,5 tons gwt are exempted from the CNSSU regulation dated 08.03.2020 and foreign drivers are only taken into quarantine in case of coming from Italy (resp. China, Iran or South Korea).

Spain

Driving bans and driving time restrictions have been waived, concerning all type of goods – retroactively 10.03.2020 for all drivers having loaded, unloaded or transited affected areas of Spain.

Belgium

The Belgian Minister for Transport has waived driving restrictions for all food, pharmaceuticals and life-line supply for a limited period of 5 consecutive days starting 14.04 00:01 ending 18.03 23:59.

Latvia

No bans in place for travelers by car and transit of goods.

Estonia

As of 17.03, no foreigners are allowed to enter the country. As international trade and transport is still allowed, drivers are free to enter in case they do not show any symptoms.

Lithuania

Temporary border controls have been installed at the Polish-Lithuanian borders and mandatory two weeks isolation have been ordered. It is possible to enter the country for unloading purposes, however only in case of supply related goods on board.

Norway

Norway has closed its harbors and airports on 16.03, however Norwegian citizens are allowed to return home. International transport is not restricted.

Sweden

The Swedish authority allows to deviate temporarily from the driving time restrictions. The daily resting time of 9 hours (being the subdued resting time) can be activated on daily basis. It is mandatory to have a rest of 24 consecutive hours each week; however, the bi-weekly 45 consecutive hour rest has been waived.

Belorussia

Restrictions in place does still not affect transport of goods. Only exceptions are drivers from Italy and other polluted areas. In such cases, health checks will be done, results are available within 12 hours.

Ukraine

New regulations are applicable as of 16.03 23:00 o’clock at the HU-UA border crossings saying, that foreign travelers and stateless people are not allowed to enter the country. This restriction does not affect foreign drivers nor the transport of goods.

BI-KA will do its utmost to cope with your requirements and to support your needs, however for the sake of a forthcoming good cooperation we ask for your support and cooperation, especially in regards of the flexible pick-up times and days concerning your freight.

Please feel free to receive information about your actual order from your account managers.

Yours sincerely,

The team of BI-KA Logistic, Hungary

2020.03.16.

Koronavírus tájékoztató

Tisztelt Partnereink!

Vállalatunk mindent elkövet annak érdekében, hogy megrendelő partnereit közös gondolkodásra ösztönözze az üzleti folyamatok folyamatos és akadálytalan működése érdekében a koronavírus idején.

A vállalat Menedzsmentje és a krízis hatékonyabb kezelése miatt felállított válságcsapat törekszik arra, hogy a percről percre változó körülményekre való tekintettel, a lehető legjobb döntéseket hozza meg a társaság mind a munkavállalók, mind az üzleti partnerek érdekében.

A BI-KA Logisztika Kft. szem előtt tartva mind az irodai, mind a gépjárművezető munkatársak egészségét és figyelembe véve a Magyarország Kormánya általi rendelkezéseket, 2020. március 16. napjától kezdődően elrendeli az irodai munkavállalóinak otthoni munkavégzését.

Amit vállalatunk elkövet a zavartalan üzletmenet érdekében:

  • Gépjárművezetőinket óvintézkedési tanácsokkal láttuk el és a szükséges védőeszközöket biztosítottuk számukra. Útjuk során folyamatosan nyomon követjük őket, csak szigorú kontroll és irányított haladás mellett teljesíthetnek munkavégzést.
  • Az üzletmenet folytonossága érdekében az Ügyfélkapcsolati munkatársak továbbra is a megszokott munkaidő beosztás szerint állnak a Partnerek rendelkezésére. A kialakult helyzet miatt azonban nyitottságra, rugalmasságra kérjük Partnereinket.
  • Vállalatunk továbbra is mindent elkövet Megbízói teljes körű kiszolgálása érdekében, ennek érdekében törekszünk alternatív megoldások felajánlására a palettás áruk tekintetében.
  • Külön akció csoportot állítottunk fel a szakmai egyesületekkel való kapcsolattartás biztosítására, hogy mindig a legfrissebb, leghitelesebb információkkal szolgáljunk Partnereink számára, segítve őket a döntéshozatalban.

Tájékoztatjuk Önöket ezúton arról is, hogy a szakmai szervezetek, egyesületek nagy erőkkel lobbiznak az áruk és szolgáltatások szabad áramlásáért, erőn felüli munkát végezve a fuvarozói tevékenységet végző vállalatok, így a megrendelők érdekeinek védelmére.

Megnyugtató tény, hogy 2020. március 14-én Ursula Von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Twitter bejegyzésében jelezte, az Európai Bizottság válságkezelő csoportjának tanácskozásán az IRU ellátási láncra vonatkozó javaslatai is napirendre kerültek: az Európai Unió mindet megtesz azért – és ezt kérik a tagállamoktól is – hogy megóvják a lakosság egészségét és közben biztosítsák az áruk és szolgáltatások szabad áramlásának lehetőségét. Ennek érdekében az Európai Bizottság összehangolt uniós határellenőrzési megközelítést szorgalmaz. A közlemény értelmében, az áruk áramlása továbbra is biztosított, tehát a vállalatunk általi szolgáltatásnyújtás jelenleg nem ütközik akadályokba.

Kérjük, mindig hiteles forrásból tájékozódjanak az aktuális eseményekről!

Vállalatunk továbbra is mindent elkövet Megbízói teljes körű kiszolgálása érdekében!

a BI-KA Csapata

Dear esteemed Business Partners,

In order to streamline business processes and to overcome hurdles of COVID-19 we do our utmost to invite our business partners for common thinking.

The management of BI-KA has called a task force to life in line of the efficient handling of the crisis and to take best possible actions despite of the ever-changing circumstances in favor of the company, our employees and our business partners.

Considering the health of our office staff as well as our drivers resp. taking into account the provisions of the Hungarian Government, we have decided to order home office work for our office personnel effective 16.03.2020.

Our actions in favor of an uninterrupted service:

  • We have supplied our drivers with personal protective equipment and advises on precautionary measures. We are monitoring their whereabout closely and they are only allowed to work under closest supervision.
  • For the service continuity your account managers are at your disposal along the office hours. Due to the situation we ask for the flexibility and openness of our partners.
  • We are still doing our utmost to serve our business partners and to offer alternative ways for the transport of palletized goods.
  • We have installed a separate team of experts to liaise with the Union in order to retrieve news as soon as possible which are than available to our business partners to support their decisions.

We would like to inform you, that parallelly union and trade associations are doing their utmost to lobby in favor of the free circulation of goods supporting companies and customers interests.

Satisfying fact, that according to the tweet of Ms Ursula von der Leyen, President of the European Commission, the supply chain recommendations of IRU, the World Transport Organization has been taken into consideration by the European Coronavirus response team. The EU will do everything what is needed – asking for the same from all member states – to protect peoples’ health, reduce the spread of Coronavirus and maintain the flow of goods and services within the European Union recommending also harmonized border controls. According to the statement free flow of goods is still ensured, so services of our company are available.

We kindly ask you to follow only trustworthy news.

We are still doing our best to cope with your requirements and to support your business with complex services.

Yours sincerely,

the Team of BI-KA Logistic Hungary


 

2020.03.13.

Koronavírus tájékoztató

Szlovákia, Csehország, Lengyelország, Ukrajna

 

Tisztelt Partnereink!

Szakmai egyesületi hírek alapján tájékoztatjuk Önöket a Szlovákiát és Csehországot érintő legfrissebb hírekről:

Szlovákia

Szlovákiában március 13-án (pénteken) korlátozásokat rendeltek el a határátkelőkön. Személyforgalomban csak azokat engedik be Szlovákiába, akik szlovák állampolgárok vagy akiknek az országban tartózkodási engedélyük van. A szlovák államtitkár nyilatkozata alapján, a kamionos közlekedést az ellátás folyamatos biztosítása érdekében nem korlátozzák.

Csehország

Csehország is lezárja határait március 16-án (hétfőn) 00:00 órától, tehát külföldi állampolgárok vasárnap éjféltől nem léphetnek be Csehországba, a cseh állampolgárok pedig nem utazhatnak külföldre. A tiltás továbbra sem vonatkozik az árufuvarozást végző nehéztehergépjármű vezetőkre, de egészségügyi ellenőrzésre minden határátkelőnél és az ország más pontjain is számítani kell.

A Cseh Köztársaság Közlekedési Minisztériuma általános mentességet biztosít a Cseh Köztársaságban az autópályák és az I. osztályú utak közlekedési korlátozásai alól, a 7,5 tonnát meghaladó tehergépjárművek számára. A mentesség 2020. március 13-án, 15:00 órától érvényes visszavonásig, de legfeljebb egy évig.

Lengyelország

Lengyelország az MTI tájékoztatása szerint ideiglenesen visszaállítja a teljes határellenőrzést, az országba nem engednek be külföldieket. Az intézkedés egyelőre tíz napra szól, de meghosszabbítható. A külföldről hazatérő lengyel állampolgárokat 14 napos karanténba helyezik. A kormányfő közölte: a nemzetközi repülő- és vonatjáratokat vasárnap leállítják. Az árubehozatal továbbra is lehetséges lesz, a határátkelőknél egészségügyi ellenőrzést vezetnek be. Az áruszállításra vonatkozó esetleges külön szabályokról részletes információ még nem áll rendelkezésre.

Ukrajna

Az MTI tájékoztatása szerint Ukrajna lezárja határait minden külföldi előtt március 15–29. között, a határaikat lezárják a külföldi állampolgárok előtt. A külföldiek beutazására vonatkozó korlátozás nem vonatkozik a nemzetközi áruszállításra, az továbbra sem áll le.

Támogatásként, felhívnánk szíves figyelmüket a koronavírus kapcsán kialakult azon tényre, hogy az nyugat-európai térségbe fuvarfeladatot vállaló kapacitás csökkenésére és a percről percre változó helyzetre való tekintettel, felmerülhetnek váratlan, a fuvarfeladat teljesítésének megkezdését megelőzően még nem látható körülmények, amelyek befolyásolhatják a fuvarfeladat kimenetelét.

A helyzet legoptimálisabb megoldásokkal történő kezelése érdekében javasoljuk, hogy a szokásosnál korábban informáljanak bennünket a rakodásaikról, illetve a szállításaik megtervezése során vegyék figyelembe, a fentebb említett, előre nem tervezhető körülményeket (továbbirányítás, visszaszállítás, torlódások, megnövekedett várakozási idők, kisebb kapacitás és az esetlegesen nem várt lezárások).

A kölcsönös és hatékony együttműködés érdekében tisztelettel kérjük Önöket a felrakodási időket és felrakodási napokat érintő, rugalmas hozzáállásra. Vállalatunk továbbra mindent elkövet Megbízói teljes körű kiszolgálása érdekében!

Kérjük, folyamatban lévő fuvarfeladataikról tájékozódjanak Ügyfélmenedzserüknél!

Együttműködésüket megköszönve, üdvözlettel:

a BI-KA Csapata

 

13.03.2020.

SITUATION UPDATE – CORONAVIRUS

 

Dear esteemed Business Partners,

with reference to Union news we would like to inform you about the latest updates concerning Slovakia, the Czech Republic, Poland and Ukraine.

Slovakia

Restrictions have been introduced at the borders as of 13.03.2020. Only Slovak citizens or foreigners holding a valid residential permit are allowed to enter. In order to safeguard an uninterrupted supply and according to the Secretary of State road transports will not be obstructed.

Czech Republic

The Czech borders are going to be closed as of Monday, 16.03.2020 (0:00). Foreigners will not be able to enter and Czech citizens will not be able to leave the country as of Sunday midnight. Road transports shall not be blocked, however health checks at the border stations and within the country will be implemented. Czech Ministry of Transport will waive traffic restrictions for HGV (above 7,5to gwt) on highways and main roads (CL1) as of 13.03.2020 15:00lt until revoked, to a maximum extent of 12 months.

Poland

Poland is going to reintroduce comprehensive border controls according to the Hungarian National News Agency. No foreigners will be able to enter the country for at least 10 days, however the ban might be prolonged. Polish citizens returning home will be isolated for 14 consecutive days. Head of Government said, that all international flights and rail connections will be canceled. Cargo flow will still be possible, health checks are going to be introduced at the borders. No further information available in regards of transport related details.

Ukraine

All Ukrainian borders will remain closed for foreigners between 15-29.03.2020, according to the Hungarian National News Agency. International transport of goods remains unaffected from the travel ban.

For your support, we would like to highlight that due to rapidly decreasing truck capacity to and from Western Europe and the constantly changing situation unexpected circumstances may arise, being unknown prior the commencement of a transport which may affect your transports and are beyond our control.

We encourage you to increase your pre-order times and to consider above mentioned circumstances (re-routing, return of goods, increased transit times and waiting times, lower capacity, unexpected actions along the journey, like traffic bans or road blocks and quarantine).

BI-KA will do its utmost to cope with your requirements and to support your needs, however for the sake of a forthcoming good cooperation we ask for your support and cooperation, especially in regards of the flexible pick-up times and days concerning your freight.

We would like to thank you for your cooperation.

Yours sincerely,

The team of BI-KA Logistic, Hungary

2020.03.13.

Koronavírus tájékoztató

Olaszország

 

Tisztelt Partnereink!

Szakszervezeti hírek alapján tájékoztatjuk Önöket, hogy Szlovénia megtiltotta az országba történő belépést a tranzitban közlekedő nehéztehergépjárművek részére. Olaszország felől kizárólag a szlovén fel- és lerakóhellyel rendelkező tehergépkocsik, illetve postai küldeményeket, gyógyszert, védőeszközöket szállító vagy orvosi ellátást kiszolgáló, jótékonysági, segítségnyújtáshoz kapcsolódó fuvarozók léphetnek be.

A szlovén döntés következményeként, a BI-KA Logisztika Kft-nek 2020. március 13-i naptól kezdődően nem áll módjában Olaszország területét érintő  szállításokat szervezni közúton, így leállítja járatait Olaszország vonatkozásában. Azonban csapatunk nagy erőkkel dolgozik azon, hogy alternatív megoldásokkal segítse a partnereit. Tájékoztatjuk továbbá Önöket, hogy a szlovén tranzit mellett, az osztrák átutazás is hamarosan bizonytalanná válhat.

Kérjük, folyamatban lévő fuvarfeladataikról tájékozódjanak Ügyfélmenedzserüknél!

Vállalatunk továbbra is mindent elkövet Megbízói teljes körű kiszolgálása érdekében!

Megértésüket megköszönve,

a BI-KA Csapata

13.03.2020

SITUATION UPDATE – CORONAVIRUS

 Dear esteemed Business Partners,

with reference to Union news this is to inform you, that Slovenia has banned the entry for transiting HGVs. Southbound (direction Italy to Hungary), only HGVs with Slovenian loading or unloading place are allowed to pass – exempted are post, pharmaceuticals, precautionary equipment, goods related to humanitarian aid.

Following the Slovenian decision BI-KA Logistic Ltd. will suspend its Italian roadfreight operations on 13.03.2020. This is to inform you, that we are taking stringent measures to implement alternative ways. Parallel we have to inform you, that according to latest news also the Austrian transit seems to be unstable.

Please make sure, you are holding close contact to your account managers in regards of your shipments.

BI-KA will do its utmost to cope with your requirements, to support your needs and strives to offer alternatives.

We would like to thank you for your cooperation.

Yours sincerely,

The team of BI-KA Logistic, Hungary


 

2020.03.12.

Koronavírus tájékoztató

 

Tisztelt Partnereink!

Ezúton tájékoztatjuk Önöket az Operatív törzs által kihirdetett, friss információkról:

A kormány sajtótájékoztatójában rendkívüli jogrendet hirdetett és veszélyhelyzetet rendelt el.

A beutazásra vonatkozó, legfontosabb döntések:

  • beutazási tilalom lépett életbe Olaszország, Kína, Dél-Korea és Irán tekintetében; kivételként kezelendőek a magyar származású beutazók, akik számára otthoni karantént rendelnek el
  • szigorítások léptek érvénybe a szlovén, osztrák határokon; repülő-, vonat-, és buszjáratok kerültek leállításra szerda éjféltől; továbbá a horvát határátlépés is szigorúbb feltételek szerint működik

Áruforgalmat érintő információk:

  • áruforgalmi korlátozás továbbra sincs érvényben, tehát az áruk szabad mozgása nem ütközik akadályokba

Vállalatuk személyes tapasztalatai és a gépjárművezetőket érintő óvintézkedései a témában:

  • A mai napon határt átlépő gépjárművezetőink személyes tapasztalata, hogy az átkelés zavartalanul, akadályok nélkül működött, nem érinti szigorú kontroll a gépjárművek vezetőit.
  • Vállalatunk flottájának néhány gépjárműve Olaszország területén tartózkodik, de jelen pillanatban is érezhető az elérhető kapacitás csökkenése és kiszámíthatatlansága.
  • Ügyfélmenedzsereink tapasztalata alapján, a vállalatunkkal kapcsolatban álló olaszországi gyárak és termelőegységek nyitva tartanak, működésük zavartalan.
  • Az Olaszország területéről hazatérő gépjárművezetőinket eddig még nem kötelezte a Hatóság a kéthetes karanténban való tartózkodásra.
  • A BI-KA Logisztika Kft. munkatársi állományában álló irodai és fizikai munkavállalók egyike sem fertőződött meg és nem tartózkodik karanténban.
  • Gépjárművezetőink biztonsága érdekében, utasítást adtunk ki arra vonatkozóan, hogy csak szigorú kontroll és irányított haladás mellett teljesíthetnek munkavégzést Olaszország területén, illetve hasznos tanácsokkal láttuk el őket egészségük megőrzésének támogatására. Védőeszközöket osztottunk ki részükre a rendszeres fertőtlenítés érdekében, a gépjármű kabinját csak irányítójuk előzetes engedélyével hagyhatják el, illetve a fuvardokumentumok kezelése elektronikus úton valósul meg. Gépjárművezetőinket hazatértük alkalmával biztonsági ellenőrzés alá vetjük, a gépjárműveket pedig fertőtlenítjük.

Vis maior kérdéskör:

  • A Magyar Szállítmányozók Szövetsége Egyesület hivatalos ügyvédi állásfoglalást kért az ügyben, amely szerint a koronavírus járvány, valamint az ezzel összefüggő állami- illetve hatósági rendelkezések egyértelműen vis maior körülménynek tekinthetők.

Támogatásként, felhívnánk szíves figyelmüket a koronavírus kapcsán kialakult azon tényre, hogy az olaszországi viszonylaton fuvarfeladatot teljesítő kapacitás csökkenésére és a percről percre változó helyzetre való tekintettel, felmerülhetnek váratlan, a fuvarfeladat teljesítésének megkezdését megelőzően még nem látható körülmények, amelyek befolyásolhatják a fuvarfeladat kimenetelét.

A helyzet legoptimálisabb megoldásokkal történő kezelése érdekében javasoljuk, hogy a szokásosnál korábban informáljanak bennünket rakodásaikról, illetve a szállításaik megtervezése során állítsanak fel fontossági sorrendet az elszállítandó áruik tekintetében és az erre vonatkozó döntésüket közöljék Ügyfélmenedzserükkel. Javasoljuk, hogy a sürgős és üzleti tevékenységükhöz nélkülözhetetlen áruik szállítása élvezzen prioritást!

Vállalatunk továbbra is mindent elkövet Megbízói teljes körű kiszolgálása érdekében, ennek érdekében törekszik alternatív megoldások felajánlására!

Együttműködésüket megköszönve, üdvözlettel:

a BI-KA Csapata

 

12.03.2020.

SITUATION UPDATE – CORONAVIRUS

 

Dear esteemed Business Partner,

This is to inform you about the latest news from the operative board in regards of the Coronavirus situation in Hungary.

The Hungarian Government has declared state emergency on the 11th of March 2020.

Most important decision in regards of entry to Hungary:

  • travel ban from Italy, China, Iran and South Korea, except for Hungarian citizens for whom a compulsory isolation at home will be ordered
  • in order to enforce travel restrictions:
    • border controls have been reintroduced on Hungary’s Schengen borders with Slovenia and Austria and also border crossings from Croatia are restricted
    • flight, rail and bus connections have been shut down

Information in regards of cargo flow:

  • no restrictions in place, still uninterrupted cargo flow
  • weekend driving ban for HGVs in Hungary to be lifted until further notice

Our experiences and precautionary measures related to drivers:

  • our drivers who have been entering Hungary today reported an uninterrupted border crossing, there are no stringent measures against trucks in place
  • a part of our fleet is located in Italy, however capacity remains declining and unpredictable
  • according to our account managers, the factories they are in contact with are operational in Italy
  • our drivers returning from Italy have not been isolated and banned to a compulsory home quarantine by the authorities so far
  • no one of BI-KA Logistic staff – blue and white collar – has shown any symptoms, has been infected or is not isolated
  • according to an internal order, work in Italy can only be done under strict and constant control in order to safeguard our drivers. Each driver has been supplied with personal protection equipment as well as advises on precautionary measures and they are only allowed to exit the cabin with the preliminary permission of their dispatchers. Electronic transmission of the freight documents has been installed parallel. Drivers returning home are undergoing an obligatory medical check and trucks are disinfected.

Force Majeur:

  • following an attorney’s statement, the Association of Hungarian Forwarders points out, that Coronavirus is a pandemic respectively recent actions taken by the Hungarian Government and authorities underpin the event as Force Majeur.

For your support, we would like to highlight that due to rapidly decreasing truck capacity in Italy and the constantly changing situation unexpected circumstances may arise which may affect your transports and are beyond our control.

Furthermore we encourage you to make use of early pre-advising as well as to prioritize amongst your goods and to inform your account manager about your decision accordingly. We strongly recommend, that goods mandatory for your commercial activities shall have priority.

BI-KA will do its utmost to cope with your requirements, to support your needs and strives to offer alternatives.

We would like to thank you for your cooperation.

Yours sincerely,

The team of BI-KA Logistic, Hungary


 

2020.03.10.

Koronavírus tájékoztató

Tisztelt Partnereink!

Ezúton tájékoztatjuk Önöket az Olaszország teljes területét érintő lezárással kapcsolatos friss információkról:

  • Áruforgalmi korlátozás továbbra sincs érvényben, tehát az áruk szabad mozgása nem ütközik akadályokba.
  • A Magyarországról Olaszországba és az Olaszországból Magyarországra irányuló áruszállító tranzitforgalom továbbra is fennakadások nélkül működik.
  • A szigorúbb korlátozás alá eső területeken üzemelő gyárak egy részének termelése változatlanul, számos gyár termelése azonban csak egyedi óvintézkedések és szabályok bevezetése mentén működik.
  • Az árufelvétel és az áru kiszolgáltatása a szükséges intézkedések betartása mellett egyelőre megoldott.
  • Fontos megemlíteni a gépjárművezető egyéni kockázatvállalását a szállítások teljesítése kapcsán! A gépjárművezetőinket elláttuk a szükséges védőeszközökkel és óvintézkedési tanácsokkal, illetve folyamatosan nyomon követjük őket útjuk során.
  • Vállalatunk továbbra is vállalja a fuvarfeladatok teljesítését a koronavírussal érintett területekre, betartva a biztonsági és higiéniai előírásokat, munkatársaink egészségének megóvása, illetve a vírus továbbterjedésnek és terjesztésének elkerülése érdekében.

Támogatásként, felhívnánk szíves figyelmüket a koronavírus kapcsán kialakult azon tényre, hogy az olaszországi viszonylaton fuvarfeladatot teljesítő kapacitás csökkenésére és a percről percre változó helyzetre való tekintettel, felmerülhetnek váratlan, a fuvarfeladat teljesítésének megkezdését megelőzően még nem látható körülmények, amelyek befolyásolhatják a fuvarfeladat kimenetelét.

A helyzet legoptimálisabb megoldásokkal történő kezelése érdekében javasoljuk, hogy a szokásosnál korábban informáljanak bennünket a rakodásaikról, illetve a szállításaik megtervezése során vegyék figyelembe, a fentebb említett, előre nem tervezhető körülményeket (továbbirányítás, visszaszállítás, torlódások, megnövekedett várakozási idők, kisebb kapacitás és az esetlegesen nem várt lezárások).

A kölcsönös és hatékony együttműködés érdekében tisztelettel kérjük Önöket a felrakodási időket és felrakodási napokat érintő, rugalmas hozzáállásra. Vállalatunk mindent elkövet Megbízói teljes körű kiszolgálása érdekében!

Együttműködésüket megköszönve, üdvözlettel:

a BI-KA Csapata


 

2020.03.04.

Koronavírus tájékoztató

 

Tisztelt Partnereink!

Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy vállalatunk a logisztikai folyamatok terén továbbra sem tapasztal változást, az áruáramlás zavartalanul működik.

Vállalatunk vezetősége a felkészülés érdekében megtette a szükséges intézkedéseket mind irodai munkavállalói, mind gépjárművezetői biztonsága érdekében.

A koronavírus terjedésének megelőzése kiemelten kezelendő, közös feladatunk, ennek érdekében felhívjuk szíves figyelmüket az alábbi, betartandó intézkedések fontosságára:

  • Amennyiben influenzás tüneteket tapasztalnak (láz, köhögés, tüsszögés, stb.), azonnal forduljanak háziorvosukhoz a kivizsgálás érdekében!
  • Amennyiben vállalatánál a munkavállalókon a megbetegedés jeleit tapasztalják, kérjék őket az otthon tartózkodásra és mihamarabbi kivizsgálásra!
  • Kerüljék a személyes üzleti találkozókat, törekedjenek a telefonon keresztüli kapcsolattartásra, konferenciahívás általi megbeszélésekre!
  • Figyeljenek a rendszeres, kézfertőtlenítő-szerekkel történő kézmosásra! Kerüljék a kézfogásokat, személyes kontaktusokat!

Javasoljuk továbbá, hogy kövessék figyelemmel a WHO által kommunikált információkat!

Állandóan frissülő információk: https://konzuliszolgalat.kormany.hu/

A BI-KA Csapata


 

2020.02.27.

Koronavírus tájékoztató

Tisztelt Partnereink!

Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy vállalatunk a logisztikai folyamatok terén jelenleg nem tapasztal változást, az áruáramlás zavartalanul működik.

Gépjárművezetőink biztonsága érdekében, utasítást adtunk ki arra vonatkozóan, hogy csak szigorú kontroll és irányított haladás mellett teljesíthetnek munkavégzést Olaszország területén, illetve hasznos tanácsokkal láttuk el őket egészségük megőrzésének támogatására.

Bízunk benne, hogy intézkedéseink hatékonynak bizonyulnak!

A BI-KA Csapata


 

2020.02.25.

Koronavírus tájékoztató

Tisztelt Partnereink!

A BI-KA Logisztika Kft. gondos szállítmányozó és fuvarozó tevékenységet végző vállalatként, kiemelt figyelmet fordít arra, hogy a minőségi szolgáltatásnyújtás mellett, mindig aktuális információkkal és a Megbízó érdekeit támogató javaslatokkal szolgáljon Partnerei részére. Ennek tükrében, korábbi tájékoztató anyagunkat az alábbi kiegészítésekkel bővítjük ki a koronavírus témában.

Érdekünk, hogy Partnereinkkel együtt, egymás kölcsönös támogatásával, a szállítmányozási, fuvarozási tevékenységet érintő, lehető legjobb megoldásokat nyújtsuk a felmerült helyzet kezelésére, ezért kérjük Önöket az alábbi együttműködési irányelvek betartására:

  • a karantén alá vett övezetek kiszámíthatatlansága miatt, javasoljuk a nagyobb árutömeg egyszerre történő elszállíttatását
  • amennyiben készletfelhalmozása keletkezik az export feladatok számának csökkenése, illetve a szállítások elmaradása esetén, vállalatunk szabad raktárkapacitást biztosít készletei tárolásának céljából
  • rakodási folyamataikról a lehető legrövidebb időn belül tájékoztassák Ügyfélmenedzserüket
  • szállítások időbeni tervezése során vegyék figyelembe az esetlegesen felmerülő, megnövekedő várakozási időket, illetve a nem várt útlezárások, torlódások miatti késedelmet
  • Ügyfélmenedzsere folyamatosan helyzetjelentést ad Önnek a szállítmány aktuális hollétéről, illetve a rakodási folyamatokról
  • nyelvtudással rendelkező szakembereink folyamatos egyeztetéseket folytatnak az Olaszország területén lévő fel-és lerakó helyek személyzetével a problémamegoldás érdekében

Részletes információk:

Üdvözlettel,

A BI-KA Csapata


2020.02.24.

Koronavírus tájékoztató

Észak-Olaszország területén több beteget is diagnosztizáltak koronavírus-fertőzés gyanújával. Az olasz hatóságok egyes területeken karantént vezettek be, amely a magyar turistákat, autóbusz-vezetőket és az áruszállító járművek vezetőit is érintheti.

A Konzuli és Állampolgársági Főosztály tájékoztatása szerint a 2020. február 22-én kirobbant észak-olaszországi koronavírus járvány miatt a területre utazni szándékozóknak az alábbiakra hívjuk fel szíves figyelmét.

A 2020. február 23-i olasz kormányülés és a venetói, valamint a lombardiai tartományi elnök döntése alapján a fenti régiók fertőzött településein (Codogno, Castiglione d’Adda, Casalpusterlengo, Fombio, Maleo, Somaglia, Bertonico, Terranova dei Passerini, Castelgerundo e San Fiorano és Venetóban Vò Euganeo) a rendőrség által kontrollált, katonai kényszerintézkedést is kilátásba helyező karantént vezettek be a járvány megfékezése érdekében.

Tekintettel a járvány továbbterjedésének lehetőségére, ezeket az intézkedéseket a járvány súlyosbodása esetén más régiókban, más településeken is bevezethetik.
Erre tekintettel a konzuli szolgálat javasolja, hogy – halaszthatatlan utazásokat kivéve – a turisztikai célú látogatásokat csak alapos megfontolás és mérlegelés után vállalják, mivel aki egy újabb karantén kialakításakor az adott településen van, az nem hagyhatja el semmilyen indokkal a karantént annak feloldásáig.

Ischia szigetére 2020. március 9- ig nem léphetnek a két járványügyi intézkedés alá vont észak- olaszországi régió lakosai, a fertőzött területekről érkező kínai állampolgárok, valamint azok a személyek, akik az elmúlt 14 napon a fenti régiók egyikében tartózkodtak.
A Római Nagykövetség és a Milánói Főkonzulátus is a nap 24 órájában elérhető ügyeleti számokat aktivált a koronavírus fertőzés olaszországi terjedése miatt, a fertőzés kapcsán bajbajutott magyar állampolgárok részére:

 +39 348 800 8159 (Római Nagykövetség);

+39 339 621 9517 (Milánói Főkonzulátus).

 A megadott telefonszámokat kizárólag segítségnyújtásra aktiválták, azokon általános tájékoztatás, sajtómegkeresések fogadása, egyéb konzuli ügyekben nyújtandó tájékoztatás nem elérhető.

Forrás: MKFE

További, folyamatosan frissülő információk és járványtérkép a Konzuli és Állampolgársági Főosztály honlapján elérhető: https://konzuliszolgalat.kormany.hu/europa-utazasi-tanacsok?olaszorszag

A BI-KA Csapata


Ajánlatkérés

    Honnan hallott rólunk? (kötelező)

    Cégnév (kötelező)

    Kapcsolattartó neve (kötelező)

    Telefonszáma (kötelező)

    Email címe (kötelező)

    Indulási ország (kötelező)

    Irányítószám, Város (kötelező)

    Érkezési ország (kötelező)

    Irányítószám, Város (kötelező)

    Rakomány egység (paletta) darabszáma

    db

    Áru megnevezése

    Felrakás dátuma

    Lerakás dátuma

    Egyéb információk a szállításhoz

    Megismertem a BI-KA Logisztika Kft. Adatvédelmi tájékoztatóját.

    Kapcsolat

    BI-KA LOGISZTIKA Kft.

    Központ:
    5000 Szolnok, Városmajor u. 23.
    Telefon: +36 56 524 050
    Fax: +36 56 524 040

    Budapesti iroda:
    1095 Budapest, Soroksári út 138-142.

    Központi e-mail: info@bi-ka.hu

    Szeretne többet tudni szolgáltatásainkról? Kérjen ajánlatot!

    WordPress PopUp Plugin