Archives

  • -

Oroszország beviteli korlátozása Ukrajna felől

A BI-KA Logisztikánál mindig a hatályos jogszabályi korlátozásokat figyelembe véve szervezzük fuvarfeladatainkat, ezért fontosnak tartjuk, hogy partnereink is értesüljenek arról, hogy az Oroszországi Föderáció kormánya 2018. december 29-én rendeletet hozott, mely egyes áruk esetében megtiltja, hogy azokat Oroszországba be lehessen vinni, ha Ukrajnából származnak, ukrajnai felrakóhelyen adták fel őket, vagy Ukrajnán keresztül szállított, fuvarozott termékekről van szó. A beviteli korlátozáshoz külön (vámtarifaszám-szerinti) árulistát csatoltak.

A 2018/1716-83 számú és Dimitrij Medvegyev által aláírt rendelet szerint tehát tilos Oroszországba beléptetni minden olyan árut, amelyek származási helye Ukrajna, amelyet Ukrajnában raktak fel, vagy a lenti listán álló áruféleségeket Ukrajnán keresztül szállították. Felhívjuk kedves partnereink figyelmét, hogy logisztikai tervezéseiknél legyenek tekintettel arra, hogy az orosz tilalom miatt a most induló oroszországi rakományokkal az európai fuvarozók Ukrajnát egyelőre elkerülik, és vállalatunknál is a hatályos jogszabályi tiltásokat figyelembe véve szervezzük fuvarfeladatainkat! A szakmai szervezetek (oroszországi fuvarfeladatok végrehajtásához) a fuvarozóknak a Szlovákia – Lengyelország – Fehéroroszország útvonalat javasolják.

tiltott áruk listája »


  • -

Az orosz piac színe és visszája

Valóban veszélyes-e magyar fuvarozóként orosz pályára lépni? Milyen kockázatokat és buktatókat rejt Oroszország, és milyen lehetőségek rejlenek a világ legnagyobb területű országának kiaknázatlan piacaiban? Ezekre a kérdésekre keresi a választ Katkics Attila üzletfejlesztési osztályvezetőnk.

Sokan a maffia birodalmának, mások a lehetőségek tárházának tartják Oroszországot és a volt szovjet tagköztársaságokat. Ám ha a fuvarozó vállalkozóvezető nem a gyors meggazdagodás reményében, hanem kellő megfontoltsággal, előzetes tájékozódással, alapos szakmai körültekintéssel és tapasztalt gépkocsivezetőkkel indul orosz földre, meg tudja találni számításait – összegezhető üzletfejlesztési osztályvezetőnk tapasztalata, aki a témával kapcsolatban hosszú interjút adott az AutóKözlekedés szakfolyóiratnak. A cikk a lap december-januári összevont számában jelent meg; ezt a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének (MKFE) jóvoltából most mi is közzétesszük. Tovább a cikkre »


  • -

Meglepő eredmények: egy Scaniát és egy Bergert teszteltünk

A BI-KA Logisztikánál mindig alapvető cél, hogy megbízóink folyamatosan növekvő és változó igényeire a lehető legmegfelelőbb és legrugalmasabb megoldásokat tudjuk kínálni, ezért fontosnak tartjuk, hogy járműflottánk állandó tagjai mellett többféle gyártmányt és típust is teszteljünk. Decemberben egy Scania nyergesvontató futott 9 napig rakományainkkal, most januárban pedig egy Berger félpótkocsi „vendégeskedik” nálunk. Minket is megleptek a kiváló teszteredmények, különösen, ami a Scania fogyasztását illeti…

SCANIA R500 nyergesvontató:

                              tesztidőszak: 2018. december 10–19.
                              megtett távolság: 4.641 km
                              átlagos, km-arányos terhelés: 20-22 tonna (rakomány-átlag: 23-24 tonna)
                              átlagos fogyasztás: 25,8 liter/100 km (lenyűgöző eredmény!)
                              bővebben a Scania „R” szériáról »

BERGER mega félpótkocsi:

                             tesztidőszak: 2018. december 3. – 2019. január 31.
                             saját tömeg: 5.000 kg

                             összes tengelyterhelés: 24.000 kg
                             műszakilag lehetséges összes tengelyterhelés: 27.000 kg
                             nyeregcsatlakozó magassága: 0,92 m
                             a rakfelület belső magassága: 3 m (mega)
                             bővebben a Bergerről »

A Berger félpótkocsit jelenleg belföldön teszteljük, de nemzetközi referencia-futásokat is tervezünk végrehajtani. A tesztet a meglévő pótkocsi-parkunkhoz képest magasabb terhelési képességek kiaknázásának lehetőségeire, valamint az eszköz alacsony (5 t) önsúlyából származtatható fogyasztásra gyakorolt kedvező hatásaira fókuszáljuk.

Nagy hangsúlyt fektetünk járműflottánk folyamatos és lépcsőzetes bővítésére, és nyitottak vagyunk az innovatív megoldások iránt. Legutóbb novemberben teszteltünk járművet: egy DAF nyergesvontatóból és egy Krone félpótkocsiból álló szerelvény egy hónapig vendégeskedett nálunk. December elején új, saját, kétszintes félpótkocsit helyeztünk forgalomba, 2017-ben pedig tandem-pótkocsikkal gyarapodtunk; ezek mind megbízóink igényeinek kielégítését szolgálják.


  • -

TSM: januártól lejár az össztömeg- és túlsúly-tolerancia

Vállalatunk a mindenkor hatályos jogszabályok mentén végzi munkáját, azonban ez sok esetben csakis a megbízói oldallal közösen valósítható meg. Különösen igaz ez az össztömeg és tengelyterhelés betartására, hiszen ezügyben a hatóság az áru feladóját (is) bírságolja!

Mint bizonyára sokan emlékeznek rá, a fuvarozói szakmában nagy port vert fel 2017-ben a tehergépjárművek össztömeg- és tengelysúly-toleranciájának jogszabályi csökkentése. Az egyes járműkategóriákra vonatkozó tömegnormák mérésére és betartatására a magyar állam létrehozta a Nemzeti Tengelysúlymérő Rendszert (TSM), mely az útburkolatba épített érzékelők révén Magyarország úthálózatának 107 pontján megállítás nélkül képes ellenőrizni az úttesten haladó jármű tengelyterhelését és össztömegét.

A fuvarmegbízásokat adó gyártó-termelő és logisztikai vállalkozások vezetőinek fontos tudnivaló, hogy a szabálysértés esetén a jogalkotó nemcsak a jármű üzembentartóját sújtja bírsággal, hanem a megbízót is (aki további egyeztetéseket folytathat partnerével, a felrakó hellyel a bírság összegének áthárításáról). A szabályok pontos betartása tehát közös érdekünk!

A rendszer 2017-es indítása után a magyar állam rendszer-bevezetési toleranciát biztosított, mely 2018. június 30-ig 2 % volt, majd 2018. július 1-jétől december 31-ig 1 %-ra redukálódott. Mindez azt jelenti, hogy ezév utolsó napján lejár a tolerancia, és 2019. január 1-jétől annak várható mértéke 0% lesz, azaz a rakomány tömege egyetlen kilogrammal sem haladhatja meg a jogszabályban meghatározott értéket.

A 2019. január 1-jétől érvényes nulla tolerancia tükrében tehát újra kérjük kedves partnereinket, hogy vizsgálják át rakodási folyamataikat, valamint fordítsanak kiemelt figyelmet a megbízásban szereplő tömeg-értékek pontos megadására!

Bízva a további sikeres együttműködésben:                                               a BI-KA Logisztika Kft. csapata

…minden, amit a TSM-től, a tengelysúlyról és az össztömegről tudni kell »


  • -

Új, kétszintes félpótkocsival bővült a flottánk

A környezettudatosság és a megbízói igényeknek való egyre tökéletesebb megfelelés szellemében új, kétszintes félpótkocsival bővítettük flottánkat. A Schwarzmüller gyártmányú double-decker fuvareszköz 33 helyett 66 raklapnyi áru befogatására képes.

Ezáltal nemcsak az egy paletta rakományra jutó fajlagos üzemanyagfogyasztás és széndioxid-kibocsátás csökken, de az egy fuvarfeladattal megmozgatható áruk mennyisége is szinte megduplázódik.

Új félpótkocsinkat a BI-KA Logisztika arculati színét megjelenítő piros Mercedes Actros nyergesvontatónkhoz kapcsoltuk. Járműflottánk új tagja háromdimenziós ponyva-öltözetet kapott; a teljesen zárt ponyva azt a látszatot kelti, mintha függönyszerűen félre lenne húzva, és kívülről be lehetne látni a raktér belsejébe.

A BI-KA Logisztika ezáltal is népszerűsíti a double-deceker fuvareszközét azzal az üzenettel, hogy a vállalat kétszintes félpótkocsival is áll a megbízók rendelkezésére.


  • -

A megye 50 legjelentősebb vállalata között vagyunk

Jász-Nagykun-Szolnok 50 legjelentősebb vállalata között a BI-KA
2018. november 22.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kereskedelmi és Iparkamara ismét a megye 50 legbefolyásosabb társas vállalkozása közé sorolta a BI-KA Logisztika Kft.-t a 2017-es pénzügyi eredményeink alapján. Az elismerést 2018. november 20-án vehettük át Szolnokon.

Évek óta szerepelünk a megye 50 legsikeresebb vállalkozásának rangsorában, és ez az idén sem változott az adóbevételek, a nettó árbevétel, az eredmény és létszámadatok, illetve a mérlegadatok elemzése után kialakult összesítésben. A megyei iparkamara 2018. november 20-án a Szolnoki Megyeháza dísztermében ünnepélyes keretek között nyújtotta át a listából készült kiadvány díszpéldányait a vállalatok meghívott vezetőinek, képviselőinek. A BI-KA Logisztikát dr. Karmazinné Biró Anita ügyvezető-tulajdonos, Szécsi Gabriella ügyvezető és Varga László kapacitáselosztási osztályvezetőnk képviselte.

A logisztikai-szállítmányozási ágazatban tevékenykedő vállalkozások közül továbbra is a BI-KA Logisztika Kft. az egyetlen Jász-Nagykun-Szolnok megyei vállalat, amely felkerült a listára.

A régió piacvezető, komplex logisztikai megoldásokat nyújtó szolgáltatójaként büszkék vagyunk a megyei gazdasági életben betöltött pozíciónkra, így célunk továbbra is az, hogy hatékony működéssel, jó szervezettséggel, valamint a minőség folyamatos növelésével megfelelő szolgáltatást nyújtsunk a velünk bizalmi viszonyba került partnereinknek, akik azon túl, hogy állandó megbízóinkká válnak, másoknak is szívesen ajánlanak bennünket.

 


  • -

Az elektromos teherautóké a jövő?

Az elektromos teherautóké a jövő?
2018. november 10.

Mindenki érzékelheti az elektromos hajtású járművek térhódítását, azonban nemsokára megjelennek az utakon az elektromos tehergépjárművek is. A gyártók már az új modellek hatótávolságát számolgatják. 

Mindeközben a német kormány — az e-teherautózás előmozdítására — a zöldhajtásúak útdíjfizetési kötelezettségének eltörlését fontolgatja. Ilyen és ehhez hasonló, érdekes kérdéseket talgal Gál István munkatársunk szakcikke, mely a Transpack című közlekedési folyóiratban jelent meg a közelmúltban, s melyet az érdeklődésre való tekintettel újra közreadunk. Tovább a cikkre »


  • -

BI-KA: töretlen fejlődés – nagyinterjú Szécsi Gabriellával

Töretlen fejlődés a BI-KA-nál  nagyinterjú Szécsi Gabriellával
2018. november 5.

„Az értékalapú  működésben hiszek. Egy vállalatnak tisztában kell lennie az erősségeivel, gyengeségeivel és az általa képviselt értékrenddel. Ritka az a kiszámítható, támogató munkahelyi légkör és hiteles háttér, ami a BI-KA Logisztikára jellemző” — fogalmazott ügyvezetőnk, Szécsi Gabriella a Transpack című szakmai folyóiratnak adott kora nyári interjújában.

A sajtóanyagot az érdeklődésre való tekintettel most újra közzétesszük. Tovább a Transpack cikkére »


  • -

Felkészülten várjuk a havat és a jeget

Felkészülten várjuk a havat és a jeget!
2018. november 14.

A BI-KA Logisztika flottája téli gumival és hólánccal várja a telet, hogy a járművek ne csak az időjárásnak, hanem az európai országok szigorú követelményrendszerének is megfeleljenek — tudósított a Fuvarozási Osztály műszaki felkészülési munkájáról Hegedűs Dénes osztályvezetőnk.

Mint a szakmabéliek tudják: egyes európai országokban november 1-jétől, másutt november 15-től egészen áprilisig kötelező a meghajtott tengelyen a téli gumi, és némely államban hóláncot is készenlétben kell tartani a fedélzeten. Bár Magyarországon nincs efféle kötelezettség, külföldön magas bírságot rónak ki a téli felszerelés hiánya miatt.

A BI-KA Logisztika elkötelezett híve a biztonságos közlekedésnek, ezért igyekszik nagy figyelmet fordítani arra, hogy járműveit hiánytalanul felkészítse a télre. Mint korábban már beszámoltunk » róla: a megváltozott, őszi-téli látási viszonyokra a „Látni és látszani” közlekedésbiztonsági kampány keretében már felkészültünk, azonban a tél mindig újabb kihívás elé állítja a járművek üzembentartóit, s magukat a gépkocsivezetőket is.

Mint Fuvarozási Osztályunk sok éves szakmai tapasztalattal rendelkező vezetője a BI-KA Logisztika járműflottájának műszaki helyzetéről mondja: „a téli felkészítéseket a szakszervizekben elvégeztetjük. Minden járművünk alapfelszereltsége a meghajtott kerekek méretének megfelelő hólánc. Gépes járműveink kivétel nélkül ködfényszóróval vannak felszerelve. Tehergépjárműveink és vontatóink négy évszakos M+S, valamint a jeges, havas úton való közlekedésre alkalmas, hópihe jelzésű gumiabroncsokkal vannak ellátva”.

Az alpesi országokban és a Pireneusok hegyláncai között igazi megpróbáltatás a téli vezetés, nem beszélve a skandináv országokról és Oroszországról, ahol télen szinte állandó, csikorgó fagy nehezíti a közlekedők, így a BI-KA-s gépkocsivezetők dolgát. Az ottani, téli állapotokat nehezen tudja elképzelni az, aki csak a magyar utakon jártas.

Mint Hegedűs Dénes kiemeli: „A szervizben sor kerül a hűtőfolyadék szintjének és fokolásának ellenőrzésére, a kályhák vizsgálatára. Októbertől csak és kizárólag olyan szélvédőmosó folyadékot adunk ki járművezetőink részére, mely -20 C fokig fagyálló”. Osztályvezetőnk érdekességként megemlíti: „A skandináv államokban (főként: Svédországban és Norvégiában) érvényes szigorú, téli hólánc-előírásoknak megfelelvén két szerelvényre való tartalék hólánc-készletet tartunk fenn, hogy ha esetleg ebbe a térségbe irányuló fuvarfeladatot végeznénk, ne érjen bennünket meglepetés”.

Hóból pedig minden évben bőven kijut. Szlovéniában, Horvátországban és Bosznia-Hercegovinában a hólapát is kötelező felszerelés, Ausztria autópályáinak egyes pihenőhelyein pedig állványzat és hosszú nyelű szerszám várja a kamionosokat, hogy a ponyva tetején felhalmozódott havat le tudják kotorni.
A BI-KA Logisztika teljes járműflottája és tapasztalt gépkocsivezető-gárdája tehát felkészülten néz a téli kihívások elébe, hogy határidőre és akadály nélkül teljesíteni tudja a megbízók fuvar-feladatait.

  • -

Javítottak a kamionvezetők a baleseti statisztikán

Javítottak a kamionvezetők a baleseti statisztikán
Öröm a szakmának — siker a BI-KA-nak
2018. november 20.

Javítottak a magyar utakon közlekedő tehergépjármű-vezetők a baleseti statisztikán a tavalyi év azonos időszakához képest — derül ki az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) háromnegyedéves mérési összesítéséből.

Bár a javulás csak 1 %-os, a kedvező eredmény már csak azért is örömteli, mert a nagy, országos számadatok magukban foglalják a BI-KA Logisztika saját alkalmazásában álló, és a kiterjedt alvállalkozói kör által foglalkoztatott tehergépjárművezető-társadalom egyre magasabb színvonalon végzett, felelősségteljes munkájának eredményességét. Gratuláció és elismerés illeti őket az együttvéve sok tízmillió, balesetmentesen megtett kilométerért.

Az ORFK adatai szerint 2016 és 2017 első kilenc hónapjában a személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleseteknél 8 %-ban voltak okozók a tehergépjárművek, 2018 első háromnegyed évében ez a szám 7 %-ra szorult vissza.

A balesetek okozói között továbbra is a személygépjárművek vezetői szerepelnek a „szégyendobogón”, akik a friss mérési adatok szerint 2018 első háromnegyed évében a személyi sérüléses balesetek 65 %-áért voltak felelősek.

Tovább az ORFK-OBB statisztikai összesítésére »


Kapcsolat

BI-KA LOGISZTIKA Kft.

Központ:
5000 Szolnok, Városmajor u. 23.
Telefon: +36 56 524 050
Fax: +36 56 524 040
E-mail: info@bi-ka.hu

Budapesti iroda:
1095 Budapest, Soroksári út 138-142.
E-mail: uzletfejlesztes@bi-ka.hu