Javítottak a kamionvezetők a baleseti statisztikán

Date:27 nov, 2018

Javítottak a kamionvezetők a baleseti statisztikán

Javítottak a kamionvezetők a baleseti statisztikán
Öröm a szakmának — siker a BI-KA-nak
2018. november 20.

Javítottak a magyar utakon közlekedő tehergépjármű-vezetők a baleseti statisztikán a tavalyi év azonos időszakához képest — derül ki az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) háromnegyedéves mérési összesítéséből.

Bár a javulás csak 1 %-os, a kedvező eredmény már csak azért is örömteli, mert a nagy, országos számadatok magukban foglalják a BI-KA Logisztika saját alkalmazásában álló, és a kiterjedt alvállalkozói kör által foglalkoztatott tehergépjárművezető-társadalom egyre magasabb színvonalon végzett, felelősségteljes munkájának eredményességét. Gratuláció és elismerés illeti őket az együttvéve sok tízmillió, balesetmentesen megtett kilométerért.

Az ORFK adatai szerint 2016 és 2017 első kilenc hónapjában a személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleseteknél 8 %-ban voltak okozók a tehergépjárművek, 2018 első háromnegyed évében ez a szám 7 %-ra szorult vissza.

A balesetek okozói között továbbra is a személygépjárművek vezetői szerepelnek a „szégyendobogón”, akik a friss mérési adatok szerint 2018 első háromnegyed évében a személyi sérüléses balesetek 65 %-áért voltak felelősek.

Tovább az ORFK-OBB statisztikai összesítésére »